Háborognak Janicsák Veca rajongói

Tüntetés készül: Az X-Faktor "eddigi legnagyobb botránya"?

A közösségi oldalakon felháborodott rajongók tömörülnek különféle csoportokba, amelyek apropója és célja ugyanaz: magyarázatot találni Janicsák Veca kiesésére.

2010.12.14 06:29ma.hu / Napi Ász

Óriási dráma zajlott szombat este az X-Faktor párbaja után, amikor a mentoroknak el kellett dönteniük, a két biztos továbbjutó - Takács Nikolas és Király L. Norbi - mellé kit juttatnak be a szuperdöntőbe. A tét persze mindkét versenyzőnek óriási volt: Janicsák Veca a mezőny utolsó női énekeseként küzdött a döntőbe jutásért, Vastag Csaba pedig egymás után második alkalommal volt kénytelen azzal szembesülni, hogy a nézők, pontosabban a szavazatot leadók közt nem került be a legnépszerűbbek közé.

A döntés valóban nem lehetett egyszerű, hisz mindkét énekes hallhatóan előrébb tart az énekesi pályán, mint a verseny csaknem fél évvel ezelőtti indulásakor, és a mentoroknak nemcsak az adott este teljesítményét, hanem a teljes fejlődést figyelembe kell ilyenkor venni.

Amint az várható is volt, Geszti Péter és Nagy Feró egyaránt a saját mentoráltja mellett tette le a voksát, így szokás szerint a két „független” mentoron múlott a versenyzők további sorsa. Malek Miklós Csabát tartotta jobbnak, így hát feszült érdeklődés előzte meg Keresztes Ildikó ítéletét. A három férfi mellett egyetlen nőként ülő mentor azonban nem merte felvállalni véleményét, így a nézők kezébe adta a három férfi versenyzővel szemben álló egyetlen női énekes sorsát.

Ám valójában már a boríték felbontása előtt tudni lehetett, hogy ez esetben a végítélet Vecára sújt le, és a sejtés be is igazolódott.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence


A rajongók képtelenek elfogadni Ildikó döntését, véleményük szerint neki „hallania kellett volna”, hogy Veca klasszisokkal jobb Csabánál, és Geszti Péter sem tud megbocsátani mentortársának.

Ráadásul ez egyben azt is jelenti, hogy Keresztes Ildikó félredobta a szakmai szempontokat, és a laikus közönségre bízta a további eseményeket. A nézők között márpedig több volt az olyan sms-küldő, aki Csabát szeretné a döntőben látni.

Geszti Péter osztja a közösségi oldalakon olvasható véleményt, miszerint Keresztes nem csupán ki akart bújni a felelősség alól, hanem a várható borítékos eredmény reményében bebiztosította mentoráltja, Nikolas döntőbeli esélyeit. Vecával szemben ugyanis sokkal nehezebb dolga lett volna, mint az így megmaradt Csabával és Király L. Norbival szemben.

A szöveggyáros azt is elárulta a Napi Ásznak, hogy szerinte Csaba nem egyedül győzte le Vecát, a nézői szavazatok egy része a múlt héten kiesett fivér, Vastag Tomi rajongótáborától érkezett, és ha Keresztes Ildikó többet gondolkozhatott volna, akkor ez biztosan eszébe jut.

Ebben az érvelésben van is logika, igaz, Veca szintén számos extra szavazatot gyűjthetett (volna?) be azoktól a rajongóktól, akik néhány hete még más, azóta kiesett versenyzőkre küldték szavazataikat.

Ami azt illeti, az összeesküvés-elmélettel egybevág, hogy korábban maga Keresztes jelentette ki, szerinte Nikolasnak jó esélye van a végső győzelemre, és ebben csak Veca jelenthet veszélyt. Ám ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a a verseny jelen fázisában tulajdonképp bárki is esett volna ki, mindenképp lettek volna olyan rajongók és lett volna olyan mentor, akiknek az eredmény nem tetszene.

Még az RTL Klub vezérlőjében is lefejelték a pultot

A végeredményen pedig valójában az már nem sokat változtat, hogy Keresztes Ildikó beismerte, hogy hibát követett el, igaz, azt hozzátette, nem azzal, hogy a nézőkre bízta a döntést, hanem hogy rosszul fogalmazta meg az indoklást. "Vecát jobb énekesnek tartom, Csabi viszont jobb előadó, tehát nálam egyformák, ezért bíztam a közönségre a döntést." - mondta el a Napi Ásznak. A reakciókat nem érti, és bár szombat este még úgy tűnt, Veca emelt fővel távozik, hétfő reggelre az RTL Klub reggelijében már arról beszélt, mennyire nagyot csalódott Ildikóban, szerinte nem volt őszinte a mentor véleménye. "Nem azt mondta, hogy Veca, menjél haza, mert Csabi sokkal jobb nálad. (...) Sokkal jobban esett volna, ha elmondja, hogy nem vagyok a kedvence." A rajongók közben gyertyás tüntetést szerveznek Vecáért, de legyünk reálisak: több ezer induló közül már szinte mindegy, hogy valaki az első vagy a negyedik helyen végez, ezen a ponton már bármelyik kiesőért hatalmas tömegek háborodnának fel, hisz mindenki úgy érzi, a saját kedvence a tuti befutó. Úgy is nézhetjük: ez "csak" egy verseny, a lényeg úgyis a szuperdöntő után kezdődik, amikor nem heti rendszerességgel és nem kész díszletek közt kell bebizonyítani a tehetséget és a rátermettséget. Veca karrierje már így is, úgy is sínen van, az ő értékén mit sem csorbít, ha nem az X-Faktor győzteseként ad ki majdan aranylemezt!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.