Jelentős eredményeket sikerült elérni a 'karcsúsító oltással' elhízott serdülőknél
A szemaglutidot hagyományosan a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében használják az étvágy elfojtására, de hosszú távú testsúlykontrollra is alkalmazzák.
Észak-Karolina kormányzója megvétózta a terhességmegszakítás szigorításáról szóló törvényt
A republikánus többségű törvényhozás több hónapos tárgyalássorozat után fogadta el a beavatkozást szigorító törvényt.
Meghalt a 'szovjet Dior' divattervező
Vjacseszlav "Szláva" Zajcev a divatbemutatók úttörője volt a Szovjetunióban.
Egyetlen szavazattal utasították el a terhességmegszakítás betiltását két amerikai állam törvényhozásában is
Nebraska és Dél-Karolina republikánusok vezette törvényhozása is egy-egy szavazattal utasította el a terhességmegszakítás betiltásáról, illetve jelentős szigorításáról szóló jogszabály-tervezetet.
Down-szindrómás Barbie baba debütált
A játékgyártó Mattel korábban azzal a kritikával szembesült, hogy babái nem a valódi nőket ábrázolják.
Az USA Legfelsőbb Bírósága átmenetileg fenntartotta a legelterjedtebb abortusztabletta alkalmazhatóságát
Az ítélet ellen a kormányzat fellebbezést nyújtott be.
Újabb botrány az abortuszgyógyszer körül
Az amerikai egészségügyi miniszter bírálta az abortuszgyógyszer engedélyének felfüggesztéséről szóló bírósági döntést.
A WHO megdöbbentő meddőségi statisztikákat mutatott be
A szervezet szerint a világon minden hatodik embert érinti a probléma.
Minden tizedik termékeny korú nőt érint az endometriózis
Ahhoz, hogy egy esetlegesen meddőséggel küzdő pár minél hamarabb megkaphassa a megfelelő ellátást, országos hálózat kiépítésére van szükség.
Hátrányos helyzetű tinédzser lányok oktatását segíti a MOME Fruska programja
A workshopokon a résztvevő fiatalokat végigvezetik egy konkrét tárgy elkészítésének minden folyamatán a tervezéstől a kivitelezésig.
Megújulva tér vissza a Magyarország Szépe a Duna képernyőjére
A megmérettetésre péntektől várják a 17 és 27 év közötti lányok jelentkezését.
Transznemű képviselő kapta az 'Év nője' díjat
Leigh Finke kevesebb mint három hónapja kezdte meg amerikai állami munkáját.
Hét magyar márka mutatkozott be a milánói divathéten
A magyar szerepléseket pozitívan fogadta a nemzetközi nagyközönség, számos elismerő visszajelzés érkezett a szakértőktől és a nemzetközi sajtó részéről.
Egy transzvesztita férfi azt tanította a 11 éveseknek, hogy 73 nem létezik
Az iskola felfüggeszti a szexuális felvilágosítást a transzvesztita-botrány után.
Harvey Weinstein áldozata a nyilvánosság elé lépett
Az orosz származású modell és színésznő Evgeniya Chernyshova azt mondja, vissza akarja kapni az életét.
Gigantikus óvszerhegy - 200.000 kotont használtak háttérként a Milánói Divathéten
A kollekció középpontjában a szabadság, a szenvedély és az új dolgok kipróbálása állt.
Nem menekültek ki az épületből az újszülöttosztály nővérei a törökországi földrengés éjszakáján - videó
A babákat védték.
Az Európai Bizottság a női nemi szervek megcsonkításának felszámolását sürgeti
Ez világszerte több mint 200 millió embert érint, akik közül becslések szerint 600 ezer Európában él.
A Ficsak üdvözli a Babakötvény éves kamatának megduplázását
Az intézkedés várhatóan több tízezer, jövedelemmel rendelkező fiatal édesanya mindennapjait könnyítheti meg.
Az 57 gyerekes apa nem talál tartós kapcsolatot
A spermadonoráció általában névtelen, és a donorok nem tekinthetők a donor spermájának felhasználásával fogant gyermek jogi vagy biológiai apjának.
Három héttel lánya előtt halt meg az apa, miután összetört a szíve haldokló gyermeke miatt
Nem bírta elviselni a fájdalmat, hogy lányánál halálos rákot diagnosztizáltak.
A második ember a Holdon 93. születésnapján kötötte össze az életét 30 évvel fiatalabb párjával
Ez a negyedik házassága.
A dühös anya azzal büntette a lányát, hogy tövig levágta a haját majd a kamera előtt vallatta a megfélemlített gyereket
Sokkoló videó járja be az internetet mostanában. A videón egy anya látható, amint büntetésből levágja lánya haját, miközben mindennek lehordja.
A híres Cambridge-i szótár megváltoztatta a nő szó fogalmát
A Cambridge Dictionary szerint a nő mostantól "olyan felnőtt személy, aki nőként él és magát nőként azonosítja", még akkor is, ha másként született.
Átadták az Év kiváló magyar méze verseny díjait
2022-ben az Év kiváló magyar méze a csővári Dian Richárd akácméze lett.
A japán férfi 6500 kilométert utazott, hogy a Google Earth-en kérje meg választottja kezét
Az eredmény a MARRY ME felirat volt, a legvégén egy szívvel, benne egy nyíllal.
Egy kaliforniai kislány engedélyt kapott unikornistartásra
Az élénk képzeletű Madeline lett az első, akinek ilyen engedélyt kiadott a hatóság.
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:47 Hatszáz ló eladó: tűzpiros Ferrari a NAV kalapácsa alatt
- 12:56 Az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának menesztését követeli a DK
- 12:30 Sokkoló videón a budapesti motorosgázolás
- 12:17 Kijevbe utazik a pápa békeküldötte
- 12:13 Katasztrófavédelem: 90 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 11:48 Imádnivaló videón a saját halálát eljátszó huncut mókus
- 11:12 Szijjártó: hamarosan megkezdődnek a paksi bővítés újabb fontos előkészítő munkálatai
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06