A színésznő úgy döntött szabira megy!

Kate Hudson csakis egy pasinak szenteli magát!

2009-ben nem akar dolgozni Kate Hudson, mert több időt szeretne tölteni 5 éves kisfiával, Ryderrel. Elmondása szerint ő és Ryder papája, Chris Robinson közösen nevelik a fiút, de mivel mind a ketten elfoglaltak, ez bizony gyakran nehéz feladat.

2009.02.05 19:15mellesleg
Ryder és Kate

Az utóbbi időben a The Black Crowes frontembere is folyton úton volt, és Kate is nyakig belemerül a munkába. 

A színésznő jelenleg is A csajok háborúja című menyasszonyos vígjátékot népszerűsíti széltében hosszában, és még ott van a Nine című musical mozi is a határidőnaplójában.
 
Ám miután eleget tett ezen kötelezettségeinek az év hátralevő részében már csakis Rydernek szenteli magát.
 
- "Minden apró részletet meg akarok tudni róla, ki is a fiam." –mondja.

A munkamentes évre viszont még nem vehetünk mérget, hisz nemrég arról beszéltek, hogy Kate édesanyjával, Goldie Hawn-nal forgat majd közös filmet. 

Az Oscar-díjas Hawn utoljára az Örök lányok című vígjátékban sziporkázott, 2002-ben. Ám úgy fest, megelégelte a "nyugdíjasdit", és vissza akar térni a filmezéshez. 

A National Enquirer értesülései szerint a 63 éves színésznő lányával, Kate Hudsonnal szeretne újra a kamera elé állni. Anya és lánya állítólag már több ajánlatot is kapott, de még nem dőlt el, végül melyikre bólintanak rá. Akkor most mi lesz a szabadsággal?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.