Balhé Bokros körül

Karsai Péter: Bokros Lajosnak a programja, nem pedig a párttagkönyve a fontos

Az MDF azt várja, hogy EP-listavezetőjüknek, Bokros Lajosnak ne az egykori párttagságát, hanem az aktuális programját illesse kritika vagy vélemény - mondta el Karsai Péter, a párt elnökségi tagja pénteken az MTI-nek.

2009.03.20 18:31MTI

A politikus - mint hozzátette - irigyli azoknak a gondjait, akik azt tartják fontosnak, hogy Bokros Lajos milyen munkát végzett az MSZP kispesti szervezetében.

Ő egyébként úgy tudja
- folytatta -, hogy Bokros Lajos soha nem végzett pártmunkát az MSZP kispesti szervezetében.

Arra a kérdésre, hogy amikor Bokros Lajos jelöléséről döntöttek, rendelkeztek-e bármilyen információval erről kérdésről, Karsai Péter azt válaszolta: neki az volt az információja, amit Bokros Lajos programjában elolvasott. Az a program pedig az ő számára azt garantálja, hogy ebben a válságos helyzetben egyfajta megoldást jelent - tette hozzá.

"Ez foglalkoztat igazán, meg az, hogy mikor hárul el a fejünk felül a válság. A többi ehhez képest lényegtelen kérdés számomra" - mondta Karsai Péter. A párt elnökségi tagját azt követően kereste meg az MTI, hogy Bokros Lajost nem sikerült elérnie.

A Horn-kormány volt pénzügyminiszterétől a Hírszerző internetes újságban pénteken megjelent értesülésekre kért volna reagálást a távirati iroda. Burány Sándor, az MSZP kispesti elnöke a cikkben azt mondta a Hírszerzőnek, hogy "Bokros Lajost megcsalta az emlékezete".

A szocialista politikus azzal összefüggésben nyilatkozott így az internetes újságnak, hogy Bokros Lajos néhány nappal ezelőtt a Hírszerzőnek adott interjújában "legendának" minősítette, hogy 1996-ban belépett volna az MSZP kispesti szervezetébe. A Hírszerző pénteki cikkében úgy fogalmaz: "Hazudott Bokros Lajos a Hírszerzőnek adott interjújában, amikor +legendának+ minősítette, hogy 1996-ban belépett volna az MSZP kispesti szervezetébe."

Emlékeztetnek, hogy Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti listájának vezetője az interjúban az MSZP-párttagságát felvető kérdésre úgy válaszolt: "Az MSZP-be való belépésem legenda. Nem léptem be sem a szocialista pártba, sem máshová. A Horn-kormányból történt távozásom után Washingtonba, a Világbankhoz mentem dolgozni."

A Hírszerző az üggyel kapcsolatban megkérdezte Burány Sándort, az MSZP kispesti elnökét is, aki - mint pénteken írták - 1989-től megszakítás nélkül vezeti a XIX. kerületi szocialistákat, tehát 1996-ban is helyi elnök volt. Burány Sándor megerősítette: Bokros Lajos 1996-ban valóban belépett az MSZP-be, "néhány évvel később" azonban - mivel nem fizetett tagdíjat, és nem vett részt a helyi pártéletben - megszűnt a párttagsága.

Bokros Lajos a Hírszerző megkeresésére úgy reagált, hogy fenntartja két nappal ezelőtti állítását, mely szerint nem lépett be az MSZP-be, és "nincs ideje foglalkozni" ezzel a kérdéssel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.