Árvíz

Orbán Viktor Fejér megyében ellenőrizte a munkálatokat

Orbán Viktor miniszterelnök és Bakondi György altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója hétfő délelőtt személyesen ellenőrizte a Fejér megyei árvízvédelmi munkákat, és nagyra értékelte, valamint megköszönte a védekezésben résztvevők kemény munkáját.

2013.06.10 16:57MTI
Fotó: MTI

A Fejér Megyei Védelmi Bizottság hangsúlyozta, hogy az adott szakaszon jelenleg tetőzik a Duna. A védelmi bizottság Kisapostagon tartott rendkívüli, kibővített ülést, ahol elemezték a jelenlegi helyzetet, és meghatározták az ár levonulása utáni teendőket. 

Ercsiben megerősítették a Rába-patak védművét és a Bajcsy-Zsilinszky utca védelmét biztosító nyúlgátat. Az árvízzel veszélyeztetett tizenkét ingatlan és a hajóállomás védelmére eddig tizenháromezer-háromszáz homokzsákot használtak fel. Adonyban a Duna már teljesen elöntötte a Lórév felé vezető utat. 

Dunaújvárosban további védművek kiépítése nem szükséges. A Szalki-szigeten lévő trafóállomásokat, amelyek az ivóvíz-szolgáltatáshoz szükséges csápos kutak áramellátását biztosítják - még szombaton kiváltotta az áramszolgáltató, a város ivóvízellátásában nincs fennakadás. Kulcson a hajóállomásnál kiépített védművet és a vízszint emelkedését folyamatosan figyelemmel kísérik.
 
A korábban megcsúszott partfalszakaszt háromóránként ellenőrzik. Rácalmáson a nagyszigetet teljesen ellepte a Duna. Az ártéren rekedt vadak, többségében őzek mentését a vadásztársaság csónakokkal végzi. Baracson két lakóházat és egy vendéglőt homokzsákok védenek. 

További védekezésre nincs szükség. Kisapostag üdülőrészén az épületek védelmére korábban kiépített egy kilométeres nyúlgáton vasárnap éjszaka öt-hét méter hosszan áttört a víz, és három épület udvarára befolyt. 

A védekezésben részt vevő Nógrád és Heves megyei hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoportok, valamint önkéntesek körülbelül háromórás megfeszített, összehangolt munkával, a vízügy szakmai segítségével újabb két védvonalat építettek ki. Az éjszakai munkálatokban mintegy hatvanan vettek részt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.