Árvíz

Pintér: a következő napokban még nehezebb lesz a helyzet

A következő napokban még nehezebb lesz a helyzet az árvíz elleni védekezésben a belügyminiszter szavai szerint. Pintér Sándor hétfőn a parlamentben arra kérte a munkálatokban résztvevőket, hogy "ne fáradjanak, figyelmük ne csökkenjen".

2013.06.10 14:23MTI
Fotó: MTI

A tárcavezető napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott, csak az együttműködés és az összefogás hozhat sikert. Hangsúlyozta: van egység és összefogás, hiszen összefogott minden állampolgár, a hivatásosok, az önkéntesek, a parlamenti pártok és a média is. 

Kiemelte, hogy eddig egyetlen ember sem halt meg, vagy tűnt el az árvíz miatt. Azt mondta, 1315 embert kellett kitelepíteni. Jelenleg 802 kilométeren zajlik árvízi védekezés, ebből 191 kilométeren rendkívüli, 176 kilométeren pedig harmadfokú; 86 helyszínen folyik a védekezés központi irányítás alatt. Az árhullám ezekben az órákban hagyja el Budapestet - ismertette a belügyminiszter. 

Emlékeztetett: a rendkívüli időjárás hatására soha nem látott és nem tapasztalt árhullám vonul le a Dunán. A szomszédos országok adatai alapján június 4-én hirdetett veszélyhelyzetet a kormány. A miniszterelnök és a katasztrófavédelem vezetője a helyszínen, a honvédelmi miniszter a honvédség köreiben, a belügyminiszter pedig a központi irányításban veszi ki a részét a védekezésből. 

Pintér Sándor elmondta: 40-43 centivel magasabban tetőzött a Duna, mint a valaha volt legmagasabb vízszint, ennek ellenére fő védmű nem szakadt át. Közlése szerint a legnehezebb a helyzet Győrújfalunál volt, illetve Pilismarótnál jelenleg is az, ahol mozog az ideiglenes gát. Jelenleg 15 ezren dolgoznak a gátakon, ebből 3400 rendvédelmi dolgozó, 7700 honvédségi alkalmazott. 

A belügyminiszter külön megköszönte a katasztrófavédelmi dolgozók, a tűzoltók, a rendőrök, a Terrorelhárítási Központ munkatársai, a polgárőrök, a büntetés-végrehajtási dolgozók, illetve az elítéltek segítségét. Kiemelte a honvédségi helikopterek tevékenységét, amely nélkül szavai szerint "nem lehetett volna megmenteni" Győrújfalut és a Szigetközt.

Harangozó Tamás (MSZP) a felszólalásra reagálva elmondta, pártja is kivette a részét a védekezésből, aktivistái is dolgoztak a gátakon és "politikai szélcsendet" biztosítottak a kormány számára azzal, hogy nem fogalmazták meg kritikáikat akkor, amikor a védekezés volt a legfontosabb. Köszönetet mondott a hivatásosoknak, akiknek munkáját szerinte nemcsak a rekord méretű ár, hanem "a miniszterelnök csillapíthatatlan kampányjelenléte is nehezítette". 

Harrach Péter (KDNP) ez utóbbi megjegyzést bírálva azt mondta, a szocialista képviselő elfeledkezik arról, hogy a munkát szervezni és vezetni is kellett, a miniszterelnök pedig ezt személyesen tette. A jobbikos Vona Gábor a többiekkel együtt köszönetet mondott, és jelezte, hogy saját pártja 13 ezer embert mozgósított és 10 millió forintot ajánlott fel a mentésre. Az ellenzéki frakcióvezető azt mondta, a nehéz helyzet azt bizonyította, hogy a magyarok nemes célért igenis képesek az összefogásra. 

Sajnálatát fejezte ki, hogy az MSZP "mégsem tudta türtőztetni magát". Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője úgy értékelte, Magyarország példát mutatott összefogásból, bátorságból és szervezettségből. Olyanok dolgoztak együtt a gátakon, akik máskor egymás köszönését sem fogadják - fogalmazott. 

Harangozó Tamásnak válaszolva azt mondta: továbbra is szükség van az összefogásra, a veszély ugyanis még korántsem múlt el, és örülne, ha az Országgyűlésben is mindenki ezen a véleményen osztozna.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.