Az utcalány feljeletette az atyát és társát
Paráználkodott és lopott a pap - egy prostitól!
Úgy tűnik, a két moldovai pap hiányzott arról az óráról, amikor a lelkészképzőben a 7. és 8. parancsolatot oktatták, ezért nem tudták, hogy a paráznaság és a lopás tiltott bűn.
2011.03.17 13:36ma.hu / manna.roKeresztet vethetett a pénzre az a prostituált, aki néhány napja két papnak "teljesített szolgálatot", ám a tiszteletlen tiszteletesek nemcsak a paráznaságra vonatkozó tilalmat szegték meg, hanem az aktus végeztével a már korábban ledolgozott munkadíjat is zsebre vágták.
Az Olaszországban történt bűncselekményt két moldovai pap követte el, de az áldozat sem volt rest: azon nyomban feljelentette a csuhásokat - egy ortodox pópát és társát.
Az Úr szolgái eleinte még jól érezték magukat, ám az üzlet az üzlet, így a prostituált az előre kialkudott fél óra leteltével - amiért száz eurót kellett volna kapnia - közölte, itt az ideje visszaváltozni tiszteletessé. A két pap viszont úgy érezte, mégsem járja, hogy csak úgy félúton kiszálljanak, ezért büntetésből inkább elvették az örömlány pénzét.
Az esetet, amely egyébként egy harmadik pap tulajdonában lévő BMW-ben zajlott, az olasz hatóságok jelenleg is vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06