Kimenekítették a stúdióból a műsorvezetőt

Liptai Claudia helyett hasonmása vezette az autót

Több mint két órával a műsor kezdete előtt megjelent a TV2 székházában Liptai Claudia - Végig vezette a Mokkát, majd pedig távozásakor hasonmással igyekezett kicselezni a rá váró sajtósokat.

2010.06.01 09:30ma.hu

Már reggeli öt órakor megérkezett a Mokka stúdiójához Liptai Claudia, hétkor pedig két mondattal foglalta össze az elmúlt hónapok eseményeit. Úgy fogalmazott, nagyon szomorú két hónap áll mögötte, előtte pedig nehéz hónapok és évek.

A sok szeretet, amit családjától, szeretteitől és a nézőktől kapott, azonban segíti őt a túlélésben. Kárász Róbert megjegyezte: ennyi szeretet elég lesz kilencven évre, mire Claudia csak annyit mondott: annyi plasztikai műtétet nem tudnak végrehajtani rajta.

Liptai egyelőre kevés szerepet vállalt az adásban, csaknem minden riportot Kárász készített. Claudia talpig feketében vezette a műsort és szinte végig suttogva beszélt. Távozásakor pedig kicselezte a rá váró újságírókat. A biztonságiak segítették: kiküldték az udvaron várakozó sajtósokat, majd miután ők a kapunál figyeltek tovább, utánuk irányították az Aktív forgatócsoportját.

Ez figyelemelterelés volt. Közben ment ki a kapun egy hosszú, vörös hajú hölgy. Majd azt lehetett látni, Claudia autójába beszáll valaki, és felrefordított fejjel elhajt. Később kiderült, nem ő ült a volánnál, hanem egy rá hasonlító hölgy - adta hírül a Napi Ász.

Május végén már felröppent a hír, hogy Liptai Claudia a tragikus haláleset után a hónap végén visszaül a Mokka műsorvezetői székébe. Kárász Róbert lesz a partnere, akivel már összeszokott párost alkotnak.

Felmerült ugyanakkor, hogy ez némi veszélyt is rejthet magában, hiszen éppen Robi volt az, aki előtt Claudia beszélt szerelme, Daróczi Dávid elvesztéséről a Mokkában április elején. Ő készített a műsorvezetőnővel elsőként riportot a haláleset után.

Claudia a Jóban Rosszban sorozat egyik doktornőjét is alakítja, a forgatásokra már visszatért korábban - a kollégái szerint profin oldotta meg a feladatát.

Munka közben szinte észre sem lehetett venni rajta, hogy a valóságban micsoda tragédia érte.

Mások ugyanakkor nyilatkoztak úgy is, hogy Liptai sokszor volt türelmetlen magával szemben a jelenetek felvételénél.

Liptai Claudia kedvese, az egykori kormányszóvivő április 2-án vetett véget életének egy budapesti, Andrássy úti lakásban. A miértre a válaszok ma sem teljesen egyértelműek.

Liptai Claudia egy "rendkívül kemény nő"

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.