Elégtételt venne Benkő jelöltje az énekesnőn!

Bizarr! Yvette szerint Falusi Mariannak Andrea tetszik

Az ötgyermekes édesanya már kiesett a Benkő Dánielért folyó küzdelemből, véleménye azonban meglehetősen felkavarta a kedélyeket! Yvette nem kevesebbet állít, mint hogy ő Falusi Mariannon akar elégtételt venni.

2009.12.03 16:25Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv

Állandó konfliktusa volt a villa lakóival Yvette-nek, akinek a közelmúltban távoznia kellett Benkő Dániel feleség-kereső műsorából. Editet és Anderát sem állhatta, most azonban elárulta, Falusi Mariannon venne elégtételt!

Nagy tisztelője az énekesnőnek, mégis kénytelen vádolni őt - mondta el a Hot! magazinnak Yvette.

Az ötgyermekes hölgy szerint a Pa-dö-dő sztárja egyszer azt mondta, ha két ember közt nézeteltérés van, szembesíteni kell őket egymással, megadni a lehetőséget arra, hogy megvédjék magukat.

Ennek ellenére ő úgy érzi, Falusi Mariann a háta mögött és leginkább a szívceremóniák előtt fúrta őt és alátett neki. Ezt mindenképp szeretné vele megbeszélni. Ráadásul úgy tudja, titokban úgy hívta őt, hogy "Yvette, a segges" - panaszolta a Hot! magazinban a kiesett versenyző.

Yvette ragaszkodik ahhoz, hogy ha Mariannak gondja van vele, beszéljék meg. A Pa-dö-dő énekesnője boldog lenne, ha öt gyermek után, 58 kilósan úgy festene, mint ő - nyilvánította ki véleményét Yvette a Hot!-ban.

Az ötgyermekes édesanya azt sem zárta ki, hogy Falusi Mariannak valójában a még versenyben levő Andrea tetszik. "Értsék ahogy mondtam" - jelentette ki.

Yvette ma már örül, hogy hazamehetett a Benkő-villából, a végére már soknak érezte a dolgot. Úgy véli, ok nélkül nem bántott másokat, de igyekszik megvédeni magát és ha téved, bocsánatot kér - mondta el a Hot! magazinban, hozzátéve, hogy Benkő Dánielben nem csalódott.

A kiesett feleség-jelölt nem rejtette véka alá: Andrea, "Jászai Mari-díjas színésznő" rettenetesen irritálta. Álszentnek tartja, az egész villa zengett tőle és Dánieltől, akinek a helyében ő sem hagyta volna ki a lehetőséget.

De a "tiniszex bugyiban turkálással" neki sok volt. Nem csodálja, hogy Andrea édesanyja azt nyilatkozta, legszívesebben felpofozná a lányát - szögezte le Yvette a Hot! magazinban.

Edit viselkedése szintén zavarta, de a lapban elárulta: mégis neki szurkol. Egyetlen hibája ugyanis, hogy mindenáron bizonyítani akar és emiatt görcsöl - vélekedett Yvette a Hot! magazinban.

Falusi Mariann a róla szóló véleménnyel kapcsolatban annyit mondott a lapnak: nem először hozzák hírbe a saját neme képviselőjével. Megtették ezt már Lang Györgyivel is. Megszokta - adta hírül a Hot!.

Yvette semmi pénzért sem szülne Benkőnek!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.