Kicsit befékezett a Volán...
A Graz otthon tréfálta meg az Alba Volánt
Az álomszerű kezdés után kissé megtorpant az Alba Volán az osztrák hoki ligában, hiszen zsinórban harmadik mérkőzésén nem tudott nyerni. Most éppen a Graz verte otthon 3-1-re a Volánt. Elkeseredésre semmi ok. Ugye, fiúk?
2008.10.06 09:16Dechert Áron, ma.huAlba Volán-Graz 1-3 (1-2, 0-0, 0-1).
Az élcsoport állása a 7. forduló után: 1. Jesenice 12 pont, 2. Alba Volán 9, 3. Klagenfurt 8.
A fenti elrendezés (eredmény, állás) nem a véletlen műve, hiszen fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a mostani vereség ellenére az égvilágon semmi kritika nem érheti a székesfehérvári együttest, hiszen még mindig a bombaerős osztrák jégkorong bajnokság második helyén áll, ami óriási nagy dolog.
Tegnap is nyerhetett volna, ha belövi a helyzeteit a Graz ellen. A lehetőségek ugyanis most is megvoltak, az utóbbi három mérkőzésen azonban valahogy nem pattannak - csúsznak be a ziccerek. Majd befognak. Mint ahogy ment az első négy fordulóban.
Ez a Volán most egy mentálisan és szakmailag egyaránt erős csapat, és annak ellenére komoly helytállást tanúsít az osztrák ligában, hogy a csapat költségvetése meg sem közelíti az ellenfelek büdzséjét.
Hajrá, fiúk, nem csüggedni!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06