Monacói Nagydíj - Verstappen rajt-cél győzelmet aratott

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat Monte-Carlóban, ezzel tovább növelte az előnyét a vb-pontverseny élén.

Forma 1 - 2026-tól a Honda lesz az Aston Martin motorszállítója

A jelenleg Mercedes-erőforrásokat használó brit istálló második helyen áll a pontversenyben.

Emilia Romagna Nagydíj: a szervezők 2026-ban rendeznének versenyt a törölt futam helyett

A versenynaptár nagyon sűrű, a csapatok pedig biztosan nem egyeznének bele abba, hogy lerövidítsék a nyári szünetüket az elmaradt nagydíj pótlása érdekében.

Emilia Romagna Nagydíj - Törölték a hétvégi programot az áradás miatt

Az indoklás szerint a jelenlegi körülmények között lehetetlen lenne biztonságosan megrendezni a versenyhétvégét.

Miami Nagydíj - Verstappen a kilencedik helyről rajtolva is nyert

A 25 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 38. futamgyőzelme az F1-ben.

Button szerint Hamilton hosszabbítani fog a Mercedesszel

Hamiltonnak az első négy idei futamon nem sok esélye volt nyerni.

Azeri Nagydíj - Pérez nyert Bakuban és csökkentette hátrányát

A 33 éves Péreznek ez az idei második és pályafutása hatodik futamgyőzelme.

Azeri Nagydíj - Szerződést hosszabbítottak a szervezők

A bakui utcai futam 2016-ban mutatkozott be az autós gyorsasági világbajnokságban.

Azeri Nagydíj - Verstappen volt a szabadedzés leggyorsabbja

A bakui verseny az idei naptár első sprintfutamos hétvégéje.

Forma-1-es sorozat indul női tehetségeknek

Új versenysorozattal támogatják a női pilóták fejlődését a Forma-1 irányítói.

Horner szerint "borzasztóan hosszú az út" a címvédésig

Christian Horner, az egyéniben és a konstruktőrök között is világbajnoki címvédő Red Bull Forma-1-es istálló csapatfőnöke szerint "borzasztóan hosszú út vezet" az idei szezonban a trófeák újbóli elhódításáig.

Magyar Nagydíj - Támogatja a kormány a Hungaroring fejlesztésének megvalósulását

Az előzetes tervek szerint a 2026-os Forma-1-es Magyar Nagydíjat már a teljesen megújult létesítményben rendezik.

Ausztrál Nagydíj - Verstappen az első, Alonso a második szabadedzés leggyorsabbja

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen nyerte az első, míg Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol versenyzője a második szabadedzést a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj pénteki napján.

Magyar Nagydíj - Új lelátót építenek a Hungaroringen

Már decemberben elkelt minden jegy a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj vasárnapi futamára.

Hamiltonra tett rasszista kijelentései miatt komoly bírságot kapott Nelson Piquet

Rasszista és homofób kijelentései miatt, erkölcsi károkozásért ötmillió reálos bírság megfizetésére kötelezték hazájában a brazilok háromszoros Forma-1-es világbajnokát, Nelson Piquet-t.

Forma-1 - Személycserék a kínlódó McLaren vezérkarában

Távozik a Forma-1-es McLaren istálló ügyvezető igazgatói posztjáról James Key, a várakozásoktól messze elmaradó brit csapat vezetőségében ugyanis átalakításokat hajtanak végre.

Szaúdi Nagydíj - Alonso visszakapta harmadik helyét

Elfogadták az Aston Martin fellebbezését.

Szaúdi Nagydíj - Pérez vezetésével kettős Red Bull-siker Dzsiddában

Alonsót megbüntették, Russell a harmadik.

Szaúdi Nagydíj - Verstappen gyomorproblémák miatt csak pénteken érkezik Dzsiddába

A 25 éves pilóta a Twitter-oldalán közölte 3,2 millió követőjével, hogy mi történt vele.

Bahreini Nagydíj - Verstappen vezetésével kettős Red Bull-siker az idénynyitón

Jól elkapta a rajtot.

Ecclestone: Verstappen már most a rekordbajnokok szintjén van

Ecclestone szerint Verstappen azon a szinten tart, ahol Michael Schumacher és Lewis Hamilton.

Verstappen volt a leggyorsabb a bahreini teszt első napján

A 25 éves pilóta 157 kört tett meg a szahíri aszfaltcsíkon.

Hamilton szerződéshosszabbítására utalt Toto Wolff

Úgy tűnik, Hamilton legalább a 2025-ös idény végéig a Mercedesnél marad.

Forma-1 - Nem pótolják a Kínai Nagydíjat, 23 futamos lesz az idény

A sanghaji versenyt eredetileg április 16-ra tervezték.

Forma-1 - Amerikai csapat készül csatlakozni

Az Andretti Global és a General Motors (GM) közös csapata.

Forma-1: Az Audi három év alatt jutna el a futamgyőzelemig

Az autógyár 2026-tól beszáll az autósport elitkategóriájába.

Házon belülről érkezik a McLaren új csapatfőnöke

A posztot eddig betöltő Andreas Seidl új kihívásokat keresve távozott.

Forma-1 - Kijelölték a jövő évi hat sprintfutamos hétvégét

A Forma-1-es világbajnokság irányítói kijelölték azt a hat helyszínt, amelyen sprintfutamos versenyhétvégét rendeznek majd a jövő évi szezonban.

Magyar Nagydíj - Teltház lesz a jövő évi mogyoródi versenyhétvégén

Ilyen gyorsan még soha nem fogytak el a bérletek és a vasárnapi jegyek a viadalra.

Meghatóan tisztelgett a Mercedes Niki Lauda előtt

A 2019-ben elhunyt, háromszoros világbajnok Niki Laudáról nevezte el a brackley-i központjába és gyárába vezető utat a Mercedes Forma-1-es istálló.

Brazil Nagydíj - Russell nyert vasárnap is, kettős Mercedes-győzelem

Russell mögött csapattársa, a hétszeres vb-első Lewis Hamilton ért célba a második helyen.

Hamilton tiszteletbeli brazil állampolgár lett

A címet példaképének, az 1994-ben versenybalesetben elhunyt Ayrton Sennának ajánlotta.

Mexikói Nagydíj - Verstappen újra nyert és csúcsot döntött

Megdöntötte a legendás hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 2004-es, valamint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel 2013-as rekordját.

Egyesült Államok Nagydíja - Verstappen nyert Austinban, világbajnok a Red Bull

Verstappen mögött a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője ért célba másodikként, míg Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája harmadikként.

Forma-1 - Nem épül tovább a zimbabwei versenypálya

Az Afrikai Nagydíj színhelyének szánt pálya munkálatainak szüneteltetését a lakosság tiltakozása váltotta ki.

Japán Nagydíj - Verstappen nyert és megvédte világbajnoki címét

A 25 éves Verstappen Szuzukában az idei 12. és pályafutása 32. futamgyőzelmét aratta a heves esőzés miatt kétórás csúszással és lerövidített versenytávval megrendezett viadalon.

Az F1-es pilóta dühös a szörnyű baleset után - videó

Pierre Gasly dühöngött, miután a Japán Nagydíjon csak hajszál híján kerülte el a csúnya ütközést egy mentőautóval.

Japán Nagydíj - A Mercedesek az élen a második szabadedzésen

Esős időben telt a második szabadedzés is.

Japán Nagydíj - Alonso volt a leggyorsabb az esős első szabadedzésen

Alonso mögött a két ferraris, a spanyol Carlos Sainz Jr. és a monacói Charles Leclerc végzett a második, illetve harmadik helyen.

Szingapúri Nagydíj - Pérez győzött, Verstappen csak hetedik

A mexikói pilóta mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője lett a második, a szintén ferraris Carlos Sainz Jr. pedig a harmadik.

Bemutatták a Digital Twin projektet

A pályán versenyző autókkal lehet szimulátor segítségével versenyezni. Bemutatták a Digital Twin projektet a Hungaroringen; a fejlesztés lehetővé teszi a versenypályán száguldó autók küzdelmébe való online bekapcsolódást.

Olasz Nagydíj - Verstappen Monzában is legyőzhetetlen volt, közel a címvédés

A rajtnál Leclerc az élen tudott maradni, a hetedik helyről indult Verstappen pedig négy pozíciót javított, aztán az ötödik körben már második volt.

Jean Todt: Michael Schumacher a "legjobb kezekben van"

Az FIA korábbi elnöke azt mondta, élete végéig rendszeresen meg fogja látogatni a német ex-versenyzőt.

Belga Nagydíj - Verstappen megállíthatatlan, Spában is győzött

A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat Spa-Francorchampsban, ezzel tovább növelte az előnyét az összetett élén.

A rajongók sokkot kaptak, amikor egy férfi flyboardon repült az F1-es pálya fölé - videó

A Belga Nagydíj szombati szabadedzésén az F1 történetének egyik legkülönlegesebb jelenetét láthatták az érdeklődők.

Jövőre nem lesz Francia Nagydíj

Lejárt a szerződés, és a megállapodást nem újították meg.

Ricciardo távozik a McLarentől

A szakítás közös megegyezés eredménye.

Domenicali: nem lesz több Forma-1-es futam Oroszországban

Ukrajnai háborúja miatt Oroszország a jövőben nem adhat otthont F1-es versenynek.

Magyar Nagydíj - Verstappen először nyert Mogyoródon

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. A 24 éves vb-címvédő ezzel tovább növelte előnyét az összetettben.

Szezon végén visszavonul a Forma-1 négyszeres világbajnoka

Az idény végén búcsút int a Forma-1-nek a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel.

Magyar Nagydíj - Fokozott rendőri ellenőrzés és megváltozott forgalmi rend a térségben

Az esemény rendőri biztosítását idén is a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hajtja végre, amelyben a korábbi évekhez hasonló létszámú rendőri erő vesz részt.

Mogyoródon folytatódik az egyoldalúvá váló Verstappen-Leclerc csata

Az egy hónapos nyári szünet előtti utolsó viadal a Hungaroringen így komoly téttel bír.

Francia Nagydíj - Verstappen győzelmével növelte előnyét a vb-pontversenyben

Max Verstappen, a Red Bull címvédő holland versenyzője nyerte a vasárnapi a Forma-1-es Francia Nagydíjat.

Kitüntetést kapott Michael Schumacher

Észak-Rajna-Vesztfália legmagasabb tartományi kitüntetését kapta meg szerdán a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher, akinek képviseletében felesége, Corinna, valamint lánya, Gina vette át az elismerést Kölnben.

Brit Nagydíj - Sainz pályafutása első futamgyőzelmét aratta

A 27 éves Sainz pályafutása 150. Forma-1-es viadalán először diadalmaskodott.

Kanadai Nagydíj - Verstappen győzött és növelte előnyét összetettben

A 24 éves Verstappen az idei hatodik, egyben karrierje 26. futamgyőzelmét aratta Montrealban.

Azeri Nagydíj - Verstappen győzött, mindkét Ferrari kiesett

A címvédő és éllovas Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban.

Lewis Hamilton tiszteletbeli brazil állampolgár lett

"Brazília az egyik kedvenc helyem a világon" - mondta a hétszeres világbajnok Forma-1-es.

Monacói Nagydíj: a versenybírók elutasították a Ferrari óvását

A csapat szerint a kerékcsere után mindkét Red Bull-pilóta szabálytalanul tért vissza.

Horrorbaleset miatt kettétört Schumacher F1-es autója - videó

Az eset miatt az F1-es legenda fia, Michael Schumacher azonnal feladta a Monacói Nagydíjat.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.