Osztrák bajnok lesz az Alba?

Elképesztő idénykezdés: négyből négyet nyert az Alba Volán

Az Alba Volán eddig csodát tesz az osztrák jégkorong bajnokságban. Négy mérkőzéséből négyet megnyert, legyőzve többek között a tavalyi bajnokot és ezüstérmest. Már csak az Alba és az Innsbruck együttese százszázalékos!

2008.09.29 10:27Dechert Áron, ma.hu

Amikor múlt évben az Alba Volán vezetősége úgy döntött, hogy benevez a bombaerős osztrák jégkorong bajnokságba, mindenki rosszallóan csóválta a fejét: nem lesz ennek jó vége, az osztrák ligában játszó csapatok legyalulják az ő léptékükkel mérve nagyon szerény adottságokkal rendelkező magyar bajnokot.

És hát valljuk be, a fanyalgóknak részben igazuk lett, hiszen csupán a bajnokság végén tudott valamit megmutatni valódi tudásából a Volán, de összességében sok sikerélmény nem jutott a sokszoros magyar bajnoknak.

Tapasztalatból annál több, amit úgy tűnik, hogy most kamatoztat a fantasztikus teljesítmény nyújtó Alba Volán. Ebben a szezonban a hétvégén immár negyedik alkalommal nyert 3-2 arányban a székesfehérvári csapat, most éppen a Villach csapata ellen, de zsebben van már a tavalyi bajnok, valamint az elmúlt szezon ezüstérmesének a skalpja egyaránt.

Döbbenetes, hogy milyen megtervezett és okos koncepció folyt a Volánnál az elmúlt két évben. Az előző évadban még elkövettek egy-egy hibát a külföldi igazolások kapcsán a vezetők, de a mostani szezonra igazán megkomponált erősítést hajtottak végre, minden játékos a „helyén” van, a kanadai edző Ted Sator pedig nagyon összerakta a csapatot.

Bár az osztrák bajnokság több mint 70 mérkőzésből áll, azt már most bátran kijelenthetjük: nagyon büszkék vagyunk erre az Alba Volánra.

Osztrák Liga, élcsoport 4 forduló után:

1. Innsbruck 8 pont
2. ALBA VOLÁN 8 pont
3. Salzburg 6 pont
4. Jesenice 6 pont
5. Klagenfurt 4 pont

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.