Rengeteg versenyzőre számítanak

Amatőr harcművészek Tapolcán

Amatőr harcművészeti vb-t rendeznek június végén Tapolcán, melyre ezer versenyzőt várnak a szervezők.

2013.05.23 08:30MTI

Először rendeznek Magyarországon a World All-Style Kick-boxing Federation (WAKF) égisze alatt amatőr vb-t - tájékoztatta az MTI-t a WAKF magyarországi képviselője, Horváth Ferenc szervező.
 
A június 27. és 30. között sorra kerülő vb-vel kapcsolatban elmondta, a világbajnokságon kevert rendszerű küzdősportok (K1, MMA), tatamisportok és ringsportok szerepelnek, valamint a birkózás válfajának számító grappling, illetve japán, kínai és koreai extrém formagyakorlatok versenye. 

A versenyzők gyermek, kadett, junior, felnőtt, veterán és gold kategóriában indulhatnak. Az első magyarországi világbajnokság színhelyéül több okból is Tapolcát választották a szervezők: az önkormányzat támogatja a rendezvényt - Császár László polgármester vállalta a fővédnökséget -, a felújított Csermák József Rendezvénycsarnok pedig kiválóan alkalmas színvonalas sportesemények megrendezésére és a szálláshelyek jóval kedvezőbb árfekvésűek, mint Budapesten - fejtette ki Horváth Ferenc.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.