Állítólag a pofont is ő provokálta ki!
Elfojtott vágyak? Rihanna pszichés gondokkal küzd!
Egy amerikai magazin szerint Rihanna komoly pszichés gondokkal küzd. Így fogalmaznak: Rihanna idegbeteg Állítólag a pofonokat is ő provokálta ki, amit Chirs Brown-tól, exkedvesétől kapott.
Szinte kopasz lett! Rihanna teljesen átváltozott!
2009.08.13 14:15ma.huRihanna állítólag olyan pszichés gondokkal küzd, ami miatt már orvosi segítséget is kért.
Ebből kifolyólag pedig sokan azt gyanítják, hogy az énekesnő provokálta ki - már, ha egyáltalán ilyet ki lehet provokálni - a Grammy díjátadó előtti nagy verést is akkori szerelmétől, mert nem tudott uralkodni indulatain. - írja a Kiskegyed.
Ezt támasztja alá Rihanna egyik barátjának a nyilatkozata is, aki talán túl nyíltan is nyilatkozott a sajtónak az énekesnő problémáiról:
- "Hirtelen természetű lány, sőt, olykor dühkitörései vannak. Ráadásul most az is frusztrálja, hogy nem beszélhet Chrisszel, akkor, amikor ő akar" - árulta el a ismerős.
Állítólag már szakembert is felkeresett Rihanna,hogy segítsen neki megbirkózni a benne szunnyadó dühvel.
A heves sztár ugyanis a legkisebb dolgokon is azonnal felkapja a vizet.
Most sokan elgondolkodnak, hogy bár a sztár fiatal kora ellenére már szinte mindent elért, és nagyon sikeres, mégis miért lehet az hogy Rihannáról sokaknak nem a slágerek, hanem az énekesnő botrányai jutnak eszébe...
A RiRi becenevű sztár különben 1988-ban született Barbadoson, különleges, egzotikus szépségét guyanai édesanyjának köszönheti. A rendezett családi körülmények között felnövő Robyn Rihanna Fenty elsősorban szépségével tűnt ki az iskolában, és persze azzal, hogy 15 évesen iskolai zenekart alapított barátnőivel.
A bájos lány iskolai szépségversenyt is nyert 17 évesen, és a díjátadón elénekelte egyik kedvencének, Mariah Carey-nek a Hero című slágerét.
A produkció annyira jól sikerült, hogy Rihanna hirtelen helyi sztár lett. 2005-ben rögtön meg is jelent a még meglehetősen kislányos Rihanna bemutatkozó lemeze, a Music of the Sun.
Jay-Z bízott pártfogoltjában, de arról aligha álmodott, hogy a mindössze 17 éves énekesnő egy saját maga által írt dallal rögtön az amerikai kislemez-eladási lista második helyén kezdi karrierjét.
A nem mindennapi belépőt nem minden napi folytatás követte! A még hatalmas gyűrűs hajkoronát viselő sztár egy évvel később jelentkezett a Girl Like Me című albumával, első kislemezes dalával, a SOS-szel máris a slágerlisták első helyén találta magát.
Sőt, Rihanna a Hajrá csajok: Mindent bele című vígjátékban élete első filmszerepén is túl volt. 2007 nyarán jelent meg harmadik lemeze a Good Girl Gone Bad, amely egyértelművé tette, hogy a popzenei generációváltás legfontosabb alakja a barbadosi szépség lesz.
Az album legismertebb száma, az Umbrella 10 hétig vezette az angol slágerlistákat, de további másik 3 dala is eljutott a kislemez-listák élére.
A lány új albumához stílust váltott, elhagyta a szende, kislányos külsőt, és merész, sokat mutató fellépő-ruháinak, erotikusan túlfűtött klipjeinek köszönhetően ő lett az első számú szexikon. Két éve a legnagyobb popsztárok táborába tartozik.
Rihannát csúnyán megverte barátja: Chris Brown!
Kapcsolódó írások:
- Vérforraló képek! Rihanna új klipjében vadabb, mint valaha!
- Rihanna exének bűnei nem maradnak következmények nélkül!
- Elege van! Rihanna kiborult Chris sajnálkozásától!
- Képek - Kemény: Rihanna titokban találkozgat megverőjével?!
- Megdöbbentő! - Kétmillió forintot ivott el Rihanna és Jay-Z
- Képek - "Fékezhetetlen düh" - Bocsánatot kért Rihanna brutális exe!
- Meghökkentő fotók: Miért?! Rihanna félig kopasz lett!
- Izgató képek- Rihanna mellbimbóját csak két kicsi csillag fedte...
- Megmutatja- Szexi és provokatív videóban látható Rihanna!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06