Az év eddigi legjobb összbevételét a mese!

Hatalmas siker a Szörnyek az űrlények ellen animációs film!

Az év eddigi legjobb összbevételét hozta Észak-Amerikában a Szörnyek az űrlények ellen című animációs film az elmúlt hétvégén. Az Egyesült Államokban és Kanadában 59,3 millió dollárt produkált, ami az első tizenkét toplistás film összbevételének 42 százaléka.

2009.04.02 16:15ma.hu

A film sikerének egyik titka, hogy háromdimenziós formátumban is megnézhető. Majdnem ugyanannyian váltottak jegyet a 3D-s változatra, mint a hagyományosra. A 3D-s változatra szóló jegyek természetesen drágábbak voltak, ez is hozzájárult a magas bevételhez. 

A film ára azonban még messze nem jött be, hiszen az öt éven át készült megaprodukció 175 millió dollárba került, ebből 15 milliót a 3D-s animációra fordítottak. Persze nem kell attól tartani, hogy a forgalmazó DreamWorks stúdió hoppon marad, mert hatalmas az érdeklődés a Szörnyek az űrlények ellen iránt. 

- "Bebizonyosodott, hogy a 3D-s formátum nagy jövő előtt áll. Még minket is meglepett ez a jó eredmény" - nyilatkozta Anne Globe, a DreamWorks marketingfőnöke.
 
A főszereplő egy esküvő előtt álló lány, Susan ( Reese Witherspoon), aki egy furcsa baleset következtében 15 méteresre nő. Miután a kormány emberei elrejtik egy titkos létesítményben, minden erejével azon van, hogy kiszabaduljon onnan és visszaváltozhasson normális emberré, ám egy gonosz űrlény tervei keresztülhúzzák számításait. Az amerikai bemutatóra március 27-én kerül sor, itthon pedig április 2-ától vetítik majd a mozik.
 
A Szörnyek az űrlények ellen elején titokzatos űrhajó száll le Amerikában, és megtámadja az embereket. A hadsereg tehetetlen, ezért a kormány beveti az eddig titkos bunkerben őrzött mutáns szörnyeket.

Az új technika mellett elkötelezett Katzenberg jóslata szerint hosszútávon a 3D-s filmek jövedelmezőbbek lesznek, mint a hagyományos produkciók, és úgy kalkulált, hogy a Szörnyek bevétele a végső elszámoláskor 70-75 százalékban a 3D-s vetítésekből származik majd. 

Egyes elemzők ugyanakkor szkeptikusabbak: Robert Marich elismerte ugyan, hogy a 3D feljebb húzta a jegybevételeket, ugyanakkor kételkedett benne, hogy ez a többi produkción segítene. 

A tavalyi mozis bevételi mutatókhoz mérve azért jobb a helyzet: a Media By Numbers piacfigyelő szerint a jegyeladások az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz mérve 40 százalékkal nőttek, s az éves összesítés is 12 százalékos bevétel-emelkedést mutat 2008-hoz hasonlítva.

A Szörnyek mutatós eredményét azért bizonyára az is támogatta, hogy Kaztenbergék 175 milliót költöttek a bevezető kampányra, ami épp tízmillióval több, mint a film becsült költségvetése. 

Az animációs filmet április 2-tól vetítik a hazai mozikban, 3D és IMAX formátumban is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.