Megemlékezés az építész tiszteletére
Makovecz Imre rajzaiból nyílik tárlat
Paolo Portoghesi világhírű olasz építész Genius loci - Tisztelet Makovecz Imrének címmel tart előadást barátjáról a fővárosi Olasz Kultúrintézet Találkozás című sorozatában szerdán, ugyanakkor kiállítás nyílik a magyar építész tárlaton még nem szerepelt 50 rajzából.
2013.05.28 08:37MTIPortoghesi római építész, teoretikus a La Sapienza Egyetem professzora és a geoarchitectura tárgyat tanítja.
1974-ben azzal szerzett magának hírnevet, hogy megépítette Rómában a muszlimok központi mecsetjét, amelyre belül jellemzők az összefonódó boltívek. Épített nagymecsetet Strasbourgban is, szállodát Szudánban, éttermet Moszkvában, és Cesenában az ő tervei alapján készült az új temető.
Az olasz sztárépítész nagy tisztelője volt Makovecz Imrének, mert ő is híve az organikus építészetnek. A magyar építész alkotásait 1991-ben a Velencei Biennálén ismerte meg, személyesen 2000-ben találkoztak egy budapesti építészkonferencián.
A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megvalósuló Makovecz-tárlaton 50 olyan rajzot állítanak ki, amelyek eddig még nem voltak láthatók kiállításon.
Giovanni Cataluccio, az intézet munkatársa elmondta az MTI-nek, hogy bemutatnak négy molinót, amelyek közül az egyiken a felső-krisztinavárosi római katolikus plébániatemplom tervei szerepelnek. Egy másik rajzon a hódmezővásárhelyi nyári színház terve látható azzal az aláírással, hogy az 50-es években a színházat a diktatúra lerombolta.
Látható egy nagy fa rajza is, ezt Makovecz a magyar zsidóság és Márton Áron zsidómentő erdélyi püspök tiszteletére készítette 1999-ben, amikor a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza kitüntetést adományozta posztumusz a püspöknek, és fát is ültettek tiszteletére.
Az olasz intézetben a Paolo Portoghesivel való beszélgetésen magyar szinkrontolmácsolás lesz, a Makovecz-tárlat június 10-ig tekinthető meg.
Kapcsolódó írások:
- Tavaszi Tárlat immáron 32. alkalommal
- Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
- Irodalom és képzőművészet: pályázatot írtak ki - festménynovellákra
- Andy Warhol harminc évre elfeledett portréit állítják ki New Yorkban
- A 80-as évek ellenkultúrája plakátokon a történeti múzeumban
- Cigányok Spanyolországban - A Néprajzi Múzeum tárlata
- Április végéig látható az 1848-at megidéző tárlat
- Megnyílt a XXII. Debreceni Tavaszi Tárlat
- Rekord látogatottságot ért el Bukta Imre kiállítása
- Itt tartunk: kezdődik a fagyiszezon!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06