Szegedi Nyári Tárlat

Irodalom és képzőművészet: pályázatot írtak ki - festménynovellákra

A kiállítás szervezői néhány éve vezették be, hogy a beadásos rendszer mellett a legnevesebb magyar képzőművészeket hívják meg Szeged egyik kiemelkedő kulturális rendezvényére.

2013.05.13 08:30MTI

Az irodalom és a képzőművészet kapcsolódik össze azon a festménynovella-pályázaton, amelyet a május közepén nyíló Szegedi Nyári Tárlat kapcsán írt ki az irodalmipályázat.hu a Tiszatáj irodalmi folyóirattal és a tárlatnak helyet adó Regionális Összművészeti Központ.

A Művészetek Találkozása - festménynovella elnevezésű irodalmi pályázat témáját az idén 37. alkalommal megszervezett Szegedi Nyári Tárlaton résztvevő kortárs művészek alkotásaiból kiválasztott, négy inspiratív festmény adja.

Az irodalmi pályázatra - amely a tárlat anyagának zsűrizésével párhuzamosan, áprilisban indult el - olyan novellákat várnak, amelyek a négy kiválasztott festmény egyikének képi világához vagy az alkotás címéhez kapcsolódnak. Az inspirációul szolgáló alkotások: Kántor Ágnes Okay, Houston, volt egy problémánk című festménye, Henn László András Parmenidész kilátója című munkája, valamint Lakatos Ervin Femme la rue és ef Zámbó István Termékbemutató című művei.

A novellákat június 2-ig várják a szervezők. A zsűri által érdemesnek ítélt alkotások - az irodalmipályázat.hu által szervezett pályázatok során megszokott módon - pénzjutalomban részesülnek és a jól sikerült írások a Tiszatáj hagyományos vagy világhálós kiadásában is megjelennek.

A május 17-én nyíló Szegedi Nyári Tárlaton 145 kiemelkedő művet láthat a közönség. A beválasztottak között megtalálható többek között Dréher János, Atlasz Gábor, Gáll Ádám, Gerle Margit és NAGÁMI műve.

A kiállítás szervezői néhány esztendeje vezették be, hogy a beadásos rendszer mellett a legnevesebb magyar képzőművészeket hívják meg Szeged egyik kiemelkedő kulturális rendezvényére. Idén sem volt ez másképp: többek között Nádler István, Szüts Miklós, Csurka Eszter, Vojnich Erzsébet és Aknay János alkotásai is szerepelnek a július elejéig látogatható tárlaton.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.