Chile: sejteni lehetett a bányaomlást!

Döbbenet! A bányászok hiába kérték, hogy a felszínre jöhessenek!

A múlt héten Chilében közel 700 méteres mélységből kiszabadított 33 bányász már a tárnaomlás bekövetkezte előtt 3 órával tudott arról, hogy fokozottan kockázatos a mélyben tartózkodni, a munkálatok irányítója azonban nem engedte őket a felszínre jönni.

2010.10.19 20:14MTI

Az augusztus 5-én történt San José-i bányabaleset ügyében vizsgálódó parlamenti bizottság egyik tagja, Carlos Vilches kedden a helyi médiának azt nyilatkozta: az egyik megmentett bányász beszámolt arról, hogy már a tárnaomlást megelőző órákban szokatlanul furcsa és erős hangokat lehetett hallani, a vájárok azonban hiába kérték a bánya elhagyásának engedélyezését.

"Juan Illanes elmondta, hogy délelőtt 11 óra körül nagyon erős robajra lettek figyelmesek. Engedélyt kértek a munkaterület elhagyására, de megtagadták tőlük ennek lehetőségét. A bányászok szerint mindaz, ami történt, a munkavezetők és a bányatulajdonosok gondatlanságának tudható be" - hangsúlyozta Vilches.

"A fennálló veszély és a kockázat egyaránt ismeretes volt, ezek az urak pedig mégis úgy tettek, mintha semmi nem történt volna. Az lett volna ésszerű, ha felszínre hozzák őket (a vájárokat)" - tette hozzá Vilches, aki elmondta, már többen jelezték, hogy hajlandók vallomást tenni. Az Illanes által mondottakat eddig már két társa, Jimmy Sánchez és Omar Reygadas is megerősítette.

"A bányában óriási robaj volt, és minket bent hagytak, de erről többet nem mondhatok" - jegyezte meg Sánchez. Cristián Barra belügyminisztériumi tanácsadó a La Tercera című napilapnak elmondta, hogy a szakértők véleménye szerint a bányaomlás nem egyik pillanatról a másikra történt, hanem annak szükségképpen voltak vészjósló előjelei.

Az egyik kiszabadított bányász barátja, Miguel Valenzuela, aki egykor maga is a San José-i bánya dolgozója volt, a chilei napilapnak elmondta, hogy augusztus 4-én az egyik alvállalkozó fuvaros figyelmeztette a munkálatokat irányító Carlos Pinillát, hogy már nem kell sok a bánya beomlásához.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.