Adóügyek
Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
A bűncselekmények leplezése érdekében a valótlan számlák ellenértékét a szervezet szolgáltatását igénybe vevő vállalkozások a beszámlázó cégek bankszámláira utalták.
2024.05.10 17:19MTIA költségvetésnek több mint egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség hat gyanúsított letartóztatását indítványozta - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
Saághy Flóra közölte, a megalapozott gyanú szerint a 2020-ban létrehozott bűnszervezet többszintű céghálót működtetett annak érdekében, hogy fiktív számlák kiállításával a szolgáltatásaikat igénybe vevő vállalkozásoknak segítséget nyújtsanak a költségvetés megkárosításában.
A bűncselekmények leplezése érdekében a valótlan számlák ellenértékét a szervezet szolgáltatását igénybe vevő vállalkozások a beszámlázó cégek bankszámláira utalták. A csoport tagjai a pénzt felvették a számlákról, majd - a forgalmi adó felét jutalékként levonva - az összeget készpénzben visszajuttatták a megrendelőknek.
A csoport tagjai az eddigi gyanú szerint a költségvetésnek csak ÁFA adónemben 570 millió forint kárt okoztak, és emellett a foglalkoztatással összefüggő közterhek megfizetését is elmulasztották.
A főügyészség a szökés-elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta hat férfi letartóztatását, amit a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája el is rendelt - közölte az ügyész.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06