Palesztin megmozdulások a 21. században

Zsidóellenes mobilalkalmazás az Apple áruházában

Tiltakozását fejezte ki az izraeli vezetés az Apple-nek egy mobilalkalmazás miatt. Az amerikai cég App Store mobilalkalmazás-boltjában elérhetővé vált "ThirdIntifada" (HarmadikIntifáda) nevű program azért vágta ki a biztosítékot a közel-keleti országban, mert az a zsidó állammal szembeni erőszakra buzdít.

2011.06.22 09:46Szilágyi Szabolcs - ma.hu

Yuli Edelstein, Izrael információs minisztere személyesen írt e-mailt az eset kapcsán Steve Jobs-nak, az Apple vezérigazgatójának.

Az arab származású intifáda fogalom az elmúlt két évtizedben két, erőszakba torkolló felkelést takar, melynek során az elnyomott palesztinok kifejezésre juttatták helyzetükkel kapcsolatos ellenérzéseiket a zsidó állam számára. Egy ilyen megmozdulásra bátorítja a palesztinokat a fent említett alkalmazás, arra bíztatva az érintetteket, hogy folytassanak véleménycserét egymás között és szervezzenek Izrael-ellenes tüntetéseket. Emellett pedig egy olyan website-ra mutató linket is tartalmaz, amely - többek között - segített egy, a közelmúltban izraeli katonák ellen elkövetett erőszakos fellépés megszervezésében, a libanoni és szír határ közelében.

„Az alkalmazás által hozzáférhetővé tett történetek, cikkek és fényképek áttekintését követően könnyen belátható, hogy az Izrael-ellenes és anti-cionista. Hovatovább, ahogy azt a neve is sugallja, erőszakos megmozdulásokra buzdít Izrael állammal szemben.” - írta Edelstein - „Meg vagyok győződve arról, hogy az ilyen, katasztrofális hatást kiváltani képes alkalmazások kezelésére rendelkeznek megfelelő szabályzattal. Ezért fordulok önhöz azzal a kéréssel, hogy a kérdéses alkalmazást azonnal távolítsák el.”

Az Apple nem kívánt nyilatkozni az ügyben, annál inkább a zsidó emberi jogi szervezet, a Simon Wiesenthal Központ. Utóbbi szintén megsürgette az amerikai vállalatot a fent említett mobilalkalmazás kapcsán. Abraham Cooper rabbi, a központ társvezetője közleményben hívta fel a figyelmet a 21. századi technikai lehetőségek káros hatásaira. „Az új média és technológiai vállalatoknak nem lenne szabad teret adniuk közösséget izgató és erőszakra felszólító szervezetek tevékenységeinek.” - írta a rabbi.

És hogy mi várható a „ThirdIntifada” kapcsán? Az Apple világos szabályzattal rendelkezik, melyet minden fejlesztőnek el kell fogadnia, ha az alkalmazásboltban szeretné viszontlátni programját. Eszerint olyan szoftverek terjesztése, melyek vallási, kulturális vagy etnikai alapon szerveződő csoportokkal szemben rágalmazással, sértő hangnemmel lép fel, vagy a célcsoportot erőszakos cselekmények céltáblájává teszi, nem megengedett.

Hasonló kampány ellen egyszer már fellépett az izraeli miniszter, akkor egy általa uszítónak tartott Facebook oldalt távolíttatott el a közösségi hálózatról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.