Korlátlan hatalom
Steve Jobs és az ő "gombja"
Az Apple főnöke beismerte, hogy képesek eltávolítani alkalmazásokat az iPhone-okról a távolból.
2008.08.11 14:17koac, ma.huKöztudott tény, hogy a mindenkori amerikai elnök egy olyan fém aktatáskával közlekedik utazásai során, melyben minden szükségez eszköz megtalálható, mely egy nukleáris csapás elindításához kellhet. Úgy tűnik Steve Jobs is rendelkezik valami hasonlóval, igaz az ő kezében másféle hatalom összpontosul. Neki „csupán” arra van lehetősége, hogy az iPhone telefonokról távolítson el alkalmazásokat a távolból.
Már az elmúlt hetek során lehetett hallani ilyen jellegű pletykákat, ám bizonyságot csak magának Jobsnak a beismerő nyilatkozata hozott, mely szerint valóban képesek arra, amiről pletykáltak. Ugyanakkor igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy azért létezik ilyen eszköz, mert felelőtlenség lenne a részükről, ha nem lenne, de bízik abban, hogy soha nem lesz majd szükség a használatára.
A cég egyébként eltávolított már pár alkalmazást az Apple Store kínálatából, de a további intézkedésektől egyelőre eltekintett. Érdekes dolog, ugyanakkor tény, hogy azokat az apikat, melyet leszedett a bolt kínálatából mindeddig nem távolította el azoknak a telefonjáról, akik korábban azt legálisan megvásárolták. Az első ilyen eltávolítandó alkalmazás a Netshare lehet, mely úgy tűnik ütközik az amerikai forgalmazó, az AT&T szabályzatával.
A boltból való eltávolítás sorsára jutott, az „I Am Rich” nevű program is, mely ugye 1000 dollár fejében kínált egy szimpla képet, s melyet több felhasználó is letöltött véletlenül. Az Apple várhatóan ezt a rubint ábrázoló képet sem szándékozik eltűntetni a pórul járt vásárlók telefonjairól, ám az biztos, hogy eljön majd az idő, mikor kénytelen lesz meglépni az egyelőre halogatott döntést.
Ez minden bizonnyal negatív hatással lesz a cégre PR szempontból, ugyanakkor Jobsnak valószínűleg igaza van abban, hogy sokkal rosszabb lenne a helyzet, ha nem állna hasonló lehetőség a rendelkezésükre. Be kell ugyanis látnunk, ahogy az iPhone, illetve az Androidra épülő telefonok egyre inkább mobil számítógéppé avanzsálnak hívásokat bonyolító eszközök helyett, sokkal inkább ki vannak téve a hackerek támadásainak, mint korábban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06