"Inkább Attilának és Berninek kéne házasodni"

Gregor Bernadett férje: Vége, válunk, nem akarok útban lenni!

Tudomásul vette a szép színésznő férje, hogy a párja mást választott, ő pedig nem akar a szerelem útjában állni - István kedden közölte Gregor Bernadettel, hogy beadja a válópert.

2010.12.02 07:42ma.hu - Fotó: Blikk -

Már csaknem egy hónap eltelt azóta, hogy kiderült, Gregor Bernadett és kollégája, Magyar Attila között szerelem szövődött. Ez átrendezte a színésznő és férje, a táltos István életét, aki most úgy döntött, pontot tesz a házasság végére.

Attila neje, Mónika legutóbb úgy nyilatkozott, nem hisz abban, hogy férje és Bernadett kapcsolata soká tarthat, István azonban válni akar. Kedd este telefonon beszélt a színésznővel, aki elmondta, komoly tervei vannak Attilával.

A férj közölte: beadja a válópert, mert ennek a házasságnak már nincs létjogosultsága. Mivel ők már nem úgy szeretik egymást, mint rég, és Bernadett Attilát választotta, jobb, ha ők házasodnak össze, ebben ő nem fogja útjukat állni - közölte István.

Elárulta, mindig úgy tekintett magukra, mint a Mester és Margarita színdarabra, melyben ő Mester, Bernadett pedig Margarita. Neki az volt az álma, hogy a párja legyen Margarita, arra a nőre, akivel együtt volt, megpróbálta ezt rávetíteni. De a színésznő most elmagyarázta neki, szerinte ő sosem volt az. Azt is elmondta, hogy gyerekeket szeretne, egy gyereknek pedig családban kell megszületnie.

István elárulta, közös fiuk, Álmos Bernadettnél marad. A családi légkört szerencsére nem mérgezték meg a történtek. Ha Bernadett játszik, ő vigyáz a kicsire. Neki most jó egyedül, a gyerekeivel akar lenni, dolgozni és élvezni a szabadságot - fejtette ki Gregor Bernadett párja a Napi Ászban.

Magyar Attila neje, Mónika - Fotó: tv2.hu

Gregor Bernadett egyébként a Frizbi felvételén - mely vasárnap este kerül adásba - elmondta, hogy ő nem sürgeti a válást, nem az első dolog, hogy megírja a keresetlevelet. Tisztázta, hogy Magyar Attilával másfél hónapja vannak együtt, nem a próbák alatt kezdődött a szerelem, inkább utána.

A családtagok tudtak róla, ezért fel voltak készülve arra, hogy a dolog kiderül. Úgy tudja, Attila mindezt otthon is elmondta. Felnőtt ember, ő tudja, mit csinál. Bernadett elárulta, gyermekei összességében jól fogadták, hogy Attila az új párja. 16 éves fiával beszélgetett a dologról, azt mondhatja, jól fogadta. Kisebbik fia csak annyit vett észre, hogy egyre több ember szereti őt - adta hírül a Napi Ász.

November elején bombaként robbant a hír: Gregor Bernadett és Magyar Attila, akit a színház mellett a Nyuszómuszó-reklámokból is ismerhet a közönség, egymásba szerettek. A hírek arról szóltak: a románc a Mágnás Miska című darab próbáin szövődött.

A színésznő kezdetben sem tagadta a tényt, részleteket egyelőre nem mondott. Annyit árult el: elköltözött a férjétől, akitől kisebbik fia született. Bernadettnek egyébként egy 16 éves fia is van korábbi házasságából, Bence.

Gregor Bernadett férje megértőnek bizonyult, néhány nappal később pedig úgy nyilatkozott: időt kell adnia a nejének, a kapcsolatuknak, hogy kiderüljön, lehet-e még valami belőle. Úgy vélte: ha Bernadett és Magyar Attila közt komoly a dolog, akkor ők elválnak, de ha nem, a kapcsolat még újjászülethet. Ez velük már háromszor is megtörtént.

A férj azonban nem tagadta, őt kifejezetten zavarja, hogy csak mint Gregor Bernadett férjét emlegetik, pedig önálló, alkotó ember, az Arvisura színház alapítója, művészeti vezetője és rendezője volt 20 éven keresztül, ma is rendez, de emellett szellemi úton jár.

Magyar Attila feleségét, Mónikát ugyanakkor lesújtották a történtek, elmondása szerint csak a sajtóból értesült ezekről, ami nagyon megviselte.

Az Aktív műsorában kiborult, könnyek közt mesélt arról, hogy férje csupán időt kért tőle pár nappal korábban. Attila és Mónika négy éve élt együtt, közös gyermekük azonban még nem született, az asszony gyermekeit együtt nevelték.

Gregor Bernadett november közepén egy interjúban tisztázta: ha valaki beleszeret egy nős férfiba, az sosem szándékos, és ez fordítva is igaz. Úgy fogalmazott, aki volt már szerelmes, az tudja, miről beszél. Egyszerűen szerelmes lett -  ez eddig a házassága során nem történt meg, sem Istvánnal, sem vele.

Emlékezetes: a színésznőnek és férjének voltak már komoly hullámvölgyeik. Férje két éve megcsalta Bernadettet, a sztár éppen harmadik gyermekével volt várandós, és elveszítette a babát - a dolgot azóta sem tudta teljesen feldolgozni.

A színésznő bevallotta: kettejük kapcsolata Istvánnal már nem volt más, mint csendes társbérlet. Aztán amikor az állandó veszekedések közepette elveszítette a kisbabát, benne elpattant valami...

Levetkőzhet a nyuszis magazinnak Gregor Bernadett

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.