Másodjára győzte le a rákot a család
Király Ben nevetett és bulizott - közben halálos kórral küzdött
Csaknem egy évtizeddel ezelőtt a Király-testvérek édesanyját ragadta el kis híján a halál, most pedig Benjaminnak kellett szembenéznie vele. Vajon ő mit tett ellene?
2010.08.12 08:29ma.huIntő jelként értékelte évekkel ezelőtt a Király család, amikor az édesanyát petefészekrák támadta meg, de kigyógyult belőle - változatttak az életükön. Hazaköltöztek Amerikából. Ő adott tanácsokat fiának, Király Benjaminnak, aki jelenleg Amszterdamban él, itt szembesült azzal, hogy ő is beteg. Két hónapja fedezte fel betegségét.
Mint mondta, kedvese vette észre először, hogy elváltozás van a bőre alatt. Egy ideig nem tulajdonított ennek jelentőséget, de a csomó csak nőtt, és ő felkeresett egy orvost. Ben úgy érzi, tovább akarja adni az üzenetet a hasonló sorsúaknak: ne veszítsék el hitüket a diagnózis hallatán! Ben-hez azonnal repültek a szerettei. 48 órával azután, hogy megtudta, rosszindulatú a daganat, a műtőbe tolták. Néhány nap múlva kemoterápián vett részt.
Sokat beszélgetett családjával, és rájött, a betegség is egy üzenet: változtatnia kell életén és gondolkodásmódján is. Bennek sikerült olyannyira jól éreznie magát küzdelme közben is, hogy senki sem vette észre, min megy keresztül: bulizni járt, nevetett. Talán emiatt, de a kezelések alatt sem érezte igazán rosszul magát. Némi hányingerrel küzdött és hullani kezdett a haja, de kopaszra nyíratta magát, ami többek szerint jól áll neki.
Ben állítja: úgy érzi, rajtuk keresztül próbál példát állítani a sors azok elé, akik elhagyják magukat. Még hálás is, hogy be kellett látnia: az egészségnél nincs fontosabb kincs. A történtek óta sportol és másként is étkezik - mondta a Star magazinnak Király Benjámin.
Egy héttel ezelőtt jött a megdöbbentő hír: a fiatal tehetséget is megtámadta a halálos kór. Rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak Király Linda és Király Viktor testvérénél.
A dologra csak azután derült fény, hogy Benjamin gyakolatilag már túlvolt a betegségen. Mint mondta, ő egy percig sem hitte el, hogy legyőzi a betegség. Keményen küzdött.
A daganatot lokalizálták, amellyel Ben a gyógyulás útjára lépett, és ma már tünetmentesen éli az életét. A fiú egy héttel ezelőtt megerősítette, hogy noha szembekerült a halálos kórral, orvosai szerint sikerült is azt legyőznie.
Linda, Viktor és Benjamin kamaszként azzal volt kénytelen szembenézni, hogy elveszítheti imádott édesanyját. Ő is megharcolt a rákkal.
Annak idején az asszony kemény küzdelmet folytatott azért, hogy családjával maradhasson. A Király-testvérek ma már nyíltan beszélnek a történtekről.
Édesanyjuknál, Gabinál petefészekrákot diagnosztizáltak. Ő azonban igyekezett végig erős maradni, és még ő biztatta gyermekeit, arra törekedett, hogy ők ne vegyék rajta észre a félelmet. Mindannyian hittek abban, hogy Gabi teljesen felépül.
Környezetváltozásra is szüksége volt, a család ekkor döntött úgy, hogy visszaköltöznek Magyarországra. Ma az asszony teljesen egészséges.
Király Benjamin betegségéről beszél - videó!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06