Kifizette Liptait és árulja a házat

Gesztesi: Nem vagyok Daróczi Dávidra kíváncsi

Nem tart többé közös ünnepeket a színművész korábbi kedvesével, Liptai Claudiával és kislányukkal - Gesztesi Károly szerint ők a volt kormányszóvivővel együtt már egy külön családot alkotnak, ő pedig annyit törődik Pankával, amennyit csak lehet.

2010.03.05 07:30ma.hu

Boldognak és kiegyensúlyozottnak érzi magát Gesztesi Károly - Sok időt tölt gyermekével, csak este nem ő fekteti le a kis Pankát. A színész szerint Panka már hozzászokott a megváltozott körülményekhez, arról azonban, hogy viszonyul lánya Liptai Claudia új párjához, nem tud semmit.

Úgy véli, volt párja intelligens nő, ezért tudja, hogy megfelelően kezeli a helyzetet. Gesztesi úgy érzi, családi ügyeikbe neki nincs joga beleszólni, ők pedig már egy külön családot alkotnak.

Rendszeresen találkozik a lányával, és lehetőségei szerint részt vesz a nevelésében. Gesztesi elárulta azt is, kifizette a volt párját, ezért most övé a budakalászi ház, amit viszont árul. Elviekben már a vevő is megvan.

A színész elmondta: Claudiával már nem tartanak közös ünnepeket. Húsvétkor meglocsolja Pankát, úgy véli, Daróczi Dávid is. Vele még nem találkozott, de nem is kíváncsi rá - mondta el a Napi Ásznak Gesztesi Károly.

Januárban többen Daróczi Dávidot látták Liptai Claudia és a kis Panka társaságában a fővárosi állatkerti játszóházban, ahol a páros és a kislány igazi családként viselkedett és boldognak tűnt.

Jelenlevők szerint Claudia az anyukákkal csevegett, az egykori kormányszóvivő pedig addig vigyázott Pankára, le sem vette a szemét róla. A kislány is úgy kezelte őt, mintha az édesapja lenne, többször futott oda hozzá és megölelte.

Az egyik lap azt találgatta, lehetséges-e, hogy neje elvesztése után az a veszély is fenyegeti Gesztesi Károlyt, hogy Panka figyelmét elveszíti? Erről azonban a jelek szerint szó sincs.

A színész egyébként nemrég Hajdú Péter műsorában titokzatosan fogalmazott. Bár azt elmondta, hogy jelentős fogyásához hozzájárult házassági válsága, de arról nem akart részleteket elárulni, hogy van a láthatáron egy új hölgy...

Azt mondta: nem szeretne új kapcsoltáról beszélni, jó lenne, ha legalább egy év eltelne, hogy biztos lehessen a dolgában. A témából ezt követően gyorsan kihátrált.

Túl jó pasi a nőknek Gesztesi?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.