A csúszós útra akarta fogni a balesetet

Jéggel akarta átverni a rendőröket, pedig csak részeg volt

Ittasan tarolta le a védőkorlátot egy stoptábla figyelmen kívül hagyása után a részeg, ám a találékonysága nem hagyta cserben: vizet öntött az útra és utóbb azt hazudta, hogy a jég miatt csúszott meg.

2015.02.18 08:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/dan (Képünk illusztráció)

Két kanna vízzel próbálta becsapni a rendőröket egy részeg, miután figyelmen kívül hagyott egy stoptáblát és beleszaladt a mögötte álló védőkorlátba. A New Jersey-i Spartában lakó Bryan Byers a rendőrség keddi tájékoztatása szerint szombaton kora reggel húzta végig a BMW-jét a szalagkorláton, de az esze vágott, mint a borotva: felhívta egy barátját, aki kisvártatva meg is jelent a saját kocsijával, benne két flakonnal, amiben 5-5 gallon (összesen 45 liter) vízzel volt. Ezt gondosan szétlocsolták az úton, hogy vékony jégréteg képződjön, majd ezután értesítették a rendőrséget a balesetről, mondván, a fagyott út a hibás a balesetért.

Csakhogy épp akkortájt járt a közelben egy járőr, aki kiszúrta az úton sétálgató Byerset, meg a kocsijában ülő Alexander Zambenedettit, utóbbi mellett ott volt a két kanna víz. A rendőrség szerint a segítőkész jóbarát nem viselt inget, noha a hőmérséklet mínusz 15 fok körül volt. A járőr kérdésére Byers elismerte, hogy vékony "fekete jeget" akartak csinálni az útra, hogy így szerezzen alibit a csúszásra, de előállítása után gyorsan kiderült, hogy ittasan vezetett. A segítségére siető cimboráját szintén ittas vezetésért varrták be.

A rendőrség egyébként azt is közölte, hogy azon az útszakaszon mintegy fél tonna sót szórtak ki épp a jegesedés elkerülése végett, így az út mindenütt jól járható volt - adta hírül a Tampa Tribune. A tiszt, aki észrevette a barátja kocsija felé siető Byerset, azt mondta, először azt hitte, hogy valami erdei vad, talán szarvas vagy medve az, de közelebb érve már látta, hogy emberek mozognak a sötétben. A két gyanúsított első tárgyalására csütörtökön kerül sor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.