Öngyilkosságra készült az anya
Megölte a lányát: "úgysem törődött volna vele senki"
Öngyilkosságot akart elkövetni, de előtte megszólalt benne az anyai gondoskodás ösztöne és arra gondolt: így nem lesz, aki gondját viselje a 17 éves lányának. Ezért először őt lőtte le.
2014.01.29 10:18ma.huBeismerte lánya meggyilkolását egy nő, aki saját magával is megpróbált végezni, ám a két, halálos golyót követő harmadik lövés már célt tévesztett, és az anyát a halottszállító helyett a mentők vitték el. A floridai Oviedóban élő nőnek most előre megfontolt gyilkosság vádjával kell bíróság előtt felelnie. A 44 éves Sujatha Guduru a hétfői tragédia előtt nem sokkal egy e-mailt küldött a bátyjának, Prasad Chittalurunak, amelyben megírta, hogy végez magával, továbbá részletes utasításokat adott a férfinak a házával kapcsolatban, amelyről azt írta: "bárcsak befejezhette volna".
Aztán fogta a 38-as kaliberű pisztolyt, amelyet két héttel korábban vásárolt, és kétszer rálőtt a lányára, Chetanára. A harmadik golyót magának szánta, de a mellkasát ért lövés nem volt halálos, most az Orlandói Regionális Egészségügyi Központban lábadozik, szigorú őrizet alatt, a rendőrség szerint onnan egyenesen az Orange megyei börtönbe szállítják át, amint lehetséges.
A rendőrök számára egyelőre nem teljesen világos, hogy a nő miért akart végezni magával, de az biztos, hogy hetek óta tervezgette a gyilkossággal összekötött öngyilkosságot. Amikor a kihallgatásakor rákérdeztek, hogy miért végzett a lányával, a nő azt felelte: azt hitte, hogy ha ő megöli magát, nem lesz senki, aki gondoskodjon Chetanáról - számolt be a News13 című online lap.
Kapcsolódó írások:
- Lelőtte a nővérét, mert összevesztek a mosodában
- Megöltek egy metálénekest, mert nem volt sátánista
- Nem baleset: gyilkosság volt a segítséget kérő nő megölése
- Segített az öngyilkosságban, aztán magát is megölte a férj
- Megdöbbent a bíróság: három gyilkosságot vallott be a nő
- Nem látta előre: saját fia ölte meg a jósnőt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06