Döntetlennel zárult a mentori szavazás

X-Faktor - A nézők küldték haza Tóth Marcit + KÉPEK!

Péterffy Lili és Tóth Marci elkeseredett küzdelme után a mentorok 2:2 arányban szavaztak a kieső személyéről, így a 2. Döntés estéjén előkerült a boríték és kiderült, a nézők kire adták a legkevesebb szavazatot.

X-Faktor - A 2. döntés képgaléria

2013.10.21 07:35ma.hu

Nem jutottak döntésre a mentorok az X-Faktor 2. vasárnapján, így a nézői szavazatok alapján kellett kimondani, kinek van a legkevésbé helye a tehetségkutató mezőnyében, az ítélet ezúttal Tóth Marci sorsát pecsételte meg. A közvetítés lendületes kezdése után - a még versenyben lévő 11 énekes, énekesnő és együttes közös számát követően - a 20 éves Anima Sound System állt színpadra, hogy bemutassák egyik legújabb számukat, de az önfeledt hangulat közepette sem lehetett elfelejteni, hogy hamarosan újra drámai pillanatok következnek, még akkor is, ha a mentorok mindegyike úgy érezte, versenyzői mindent megtettek, ami elegendő lesz a továbbjutáshoz.

Csakhogy ez sokszor kevés, mert hiába teljesít valaki önmagához képest kimagaslóan, ha az nem éri el a többi versenyző teljesítményét. Ráadásul arról sem feledkezhetünk meg, hogy önmagában a tehetség legfeljebb arra elegendő, hogy amikor a párbaj után ítéletre vár a két előadó, a mentorokat maguk mellé állítsák - de az a legjobb, ha idáig el se jut valaki, márpedig ahhoz a tehetségen túl egy olyan személyes varázs is kell, amivel a nézőket sikerül maguk mellé állítani.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence (A galériához KATT a képre!)

Ez a 2. Döntés napján Tóth Marcinak és Péterffy Lilinek sikerült a legkevésbé, nekik kellett újra színpadra állniuk és ahogy ilyenkor mondják, az életükért énekelni. A két érintett mentor természetesen a saját versenyzője mellett állt ki és azt mondta, az ellenfélnek kell távoznia, Geszti Péter azonban Tóth Gabi mellé állt, Szikora Róbert pedig Alföldi Róbert versenyzőjét tartotta jobbnak és a szabályok értelmében ilyenkor érkezik a boríték, a nézők döntésével.

Nehéz lenne megmondani, hogy a képernyők előtt ülők miért nem küldtek kellő számú szavazatot Tóth Marcira, de azt sem lehet elfelejteni, hogy a mezőny egyik legfiatalabb tagja bizony nem nyújtott olyan egyenletes teljesítményt, amely esélyessé tette volna őt eljutni a végső célig. Ha visszaemlékezünk a Táborban történt bakijára, és hozzátesszük az első élő adás előtti túlzott nemtörődömségét, amivel még mentorát is kis híján az őrületbe kergette, tulajdonképp még csodálkozhatunk is, hogy Geszti Péter úgy érezte, Marcira nagyobb pillanatok várnak még a versenyben.

De ki tudja, talán ez a pofon megfelelő lecke volt a fiú számára és valamikor a jövőben megerősödve és főképp megkomolyodva térhet vissza maroknyi rajongója elé. Addig pedig Lili küzdhet tovább és bizonyíthatja be egy újabb alkalommal, hogy megérdemelte a bizalmat és talán még többet is érdemel - a következő hétvégén a 10-re csökkent mezőny résztvevői szerelmes dalokkal varázsolják el a nézőket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.