Az MDC búcsúzott elsőként

X-Faktor: A zenekari átokkal indult az idei évad + KÉPEK

Lecsapott a zenekarok átka: az X-Faktorban már szinte legendás, hogy mindig a csapatok fogynak el leghamarabb a négy kategória közül, és ezúttal már az első adásban egy együttesnek kellett búcsúznia.

X-Faktor - Az 1. döntés képgaléria

2013.10.14 07:29ma.hu

Amikor Szikora Róbert a Tábor végén megtudta, hogy mentorként a csapatok jutottak neki, azt mondta: az első gondolata mindjárt az volt, hogy rendszerint ez a kategória hullik ki leggyorsabban az élő show-k során, félelmei pedig nem is voltak alaptalanok: eddig csak egy esetben fordult elő az a 3 évad alatt, hogy egy zenekar elbukdácsolt az adások félidejéig, és nem véletlen a szóhasználat, a Rocktenors x-faktoros karrierje szinte a folyamatos párbajozásról szólt, csak a mentoroknak köszönhették, hogy mindig kaptak egy újabb hetet ajándékba.

Az átok pedig ismét lecsapott, már az első héten egy csapatnak kellett megküzdenie a továbbjutásért, a nézők szavazata alapján az MDC volt az egyik, akiknek egy párbajon kellett bizonyítaniuk az alkalmasságukat, ellenfelük Eckert Anikó lett Alföldi Róbert lányai közül. A szombati versenyszámukkal ellentétben ezúttal egyik félnek sem sikerült valami fényesen a produkciója, mindkét dal tele volt csúszkáló, hamis, néhol félelemtől reszkető, megbicsakló hangokkal, a kérdés pedig a végén nem az volt, hogy melyik versenyző teljesített jobban, sokkal inkább az, hogy ki volt az, aki kisebbeket hibázott.

Fotó: RTL Klub/Bársony Bence (A galériához KATT a képre!)

A kontraszt ráadásul még élesebb volt a vasárnapi élő show első felében látott-hallott Oláh Gergő színpadra lépése után, a tavalyi győztes, ahogy azt már megszokhattuk tőle, hibátlan hanggal mutatta be vadonatúj számát, amit feleségének, Nikinek írt az iránta érzett szerelemről. Talán nem is véletlen, hogy ő volt az első olyan induló a tehetségkutató eddigi döntősei között, aki párbaj nélkül jutott el a fináléig és meg is nyerte azt.

A nézők döntése alapján erre már sem az MDC-nek, sem Eckert Anikónak nem lesz esélye, a mentorok szava után pedig az is eldőlt, hogy a háromtagú fiúbanda nemhogy a döntőig nem jut el, de a második adást is már csak kívülállóként nézheti. Aztán hogy Anikónak erőt ad-e a túlélt párbaj, az a következő szombaton kiderül, az eddigi versenyzők mind azt mondták, hogy szárnyakat kaptak a "túléléstől", kíváncsian várjuk, hogy ezúttal is megtáltosodik-e a lány, és hogy milyen produkciókkal állnak a színpadra ezen a héten a többiek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.