Amikor a hülyeség szorgalommal párosul...

Saját magát perelte be az elítélt, mert ivott

Van az úgy, hogy az embert valami kár éri és olyankor érdemes harcba szállni a kártérítésért. De néha túlzásokba esnek egyesek, mint például az alábbi esetekben.

2013.04.02 10:11ma.hu

Óriási felháborodást váltott ki nemrégiben egy rendőr, aki a bíróság elé akarta állítani a betörés áldozatát: Kelly Jones azért folyamodott kártérítésért, mert megbotlott a betörés helyszínén és emiatt hat hétig betegállományba kényszerült. A 33 éves nő azzal vádolta a benzinkút tulajdonosát, ahol előbb a betörés, majd utána a baleset történt, hogy nem volt kellőképp kivilágítva a helyszín és nem hívta fel a figyelmet a tulajdonos a járdaszegélyre és az ezzel járó balesetveszélyre. A nő akár 50 ezer fontot (18 millió forint) is kaphatott volna, ha végül nem ejti a vádat, a rendőrség szerint pedig ez extrém esetnek számít, hisz az állomány tagjai tudomásul veszik a munkájukkal járó kockázatokat is.

De nem Kelly Jones kártérítési ügye az egyetlen és még csak nem is annyira extrém, mint elsőre látszik.

Sörbánat

Az amerikai Richard Overton azért állította bíróság elé még 1991-ben a Budweiser sör gyártóját, mert állítása szerint becsapták őt a tévében látott reklámokkal: az ott sugallt kép nem valósult meg a saját életében. A háromgyermekes apa bő 2,3 millió forintnak megfelelő összeget követelt a gyártól, mert "érzelmi stresszt, lelki sérüléseket és anyagi veszteséget" okozott neki az a tény, hogy ellentétben a reklámfilmmel, neki bizony nem volt szerencséje a nőkkel a sörözés után. "A festői trópusi háttér, a gyönyörű nők és a végtelen jókedv nem volt igaz" - panaszolta a férfi, akinek azonban követelését elutasította a bíróság.

Isten a tanúja?

Fotó: freedigitalphotos.net

A román Pavel Mirceát 2005-ben gyilkosságért ítélték el, mire ő beperelte szerződésszegésért Istent. A 40 éves férfi szerint ugyanis a Mindenható "azt ígérte", hogy megvédi őt minden rossztól, ehelyett engedte, hogy megkörnyékezze a Sátán, és arra biztassa, hogy öljön. A 20 évre ítélt gyilkos azt is elpanaszolta, hogy Isten meghallgatta az ő összes imáját és elfogadta minden áldozatát anélkül, hogy cserébe bármit is adott volna. A kártérítési perben az imákkal töltött órákat és a vallás jegyében vásárolt javakat váltotta volna készpénzre, ám a bíró kimondta, hogy Isten a törvény szemében nem számít valós személynek, mi több, még jogi értelemben vett címmel sem rendelkezik, ahová kézbesíthetnék az idézést.

Szex nélkül

A 30 éves David Mason a feleségét, Brendát perelte be, miután a nő kikötötte, hogy csak heti egy szexet engedélyez neki. A férj azt nehezményezte, hogy neje annak ellenére tiltotta ki a hálószobájából a harmadik terhessége után, hogy ő még el is köttette az ondóvezetékét. Az 1980-ban indított eljárásban első fokon még jól is állt az ügye, ám amikor a felesége fellebbezett, a másodfokú - és egyben jogerős - ítélet értelmében "abszolút lehetetlen bármilyen bíróságnak kikötnie, hogy egy feleségnek gyakrabban kell szexelnie, mint heti egy alkalom".

Szintén a meghiúsult szex vezette a bíróság elé a már korosodó német playboyt, Rolf Edent, aki 77 évesen egy 19 éves ifjú hölgyet vitt fel a szobájába, miután pezsgőt fizetett neki és még zongorázott is a városban töltött éjszaka során. Ám amikor a bevetésre került volna a sor, a nő nem akart lefeküdni vele, mondván, túl öreg. A saját bevallása szerint mintegy 3000 nővel szexuális kalandba bonyolódott Eden igencsak felháborodott a kijelentésen. "Teljesen összetörtem. Nem volt még nő, aki azt mondta volna, hogy nem jön el velem" - panaszolta. A 2007-ben indított pert végül mégis inkább ejtette.

Amikor a rab magát pereli

Saját magát perelte be a rablás miatt épp börtönbüntetését töltő Robert Lee Brock, a polgári jogai megsértése címszóval. Érvelésében kitért arra, hogy a vallása tiltja az alkoholt, ezért amikor alkoholos italok hatására egy lopásban vett részt és emiatt letartóztatták, akkor valójában saját magának okozott kárt a vallásbéli meggyőződésének megszegésével. A letartóztatás miatt 3,5 millió dollárt (830 millió forint) követelt az államtól, elmaradt jövedelem címén, mondván, a börtönben töltött idő alatt nem tudott dolgozni. Rebecca Beach Smith bírónő a keresetet ugyan elutasította, de dicséretesnek értékelte "a polgári jogok innovatív megközelítését".

Sok beszédnek...

Fotó: freedigitalphotos.net

Egy osztrák nyugdíjast a saját fia perelte be, mert megelégelte, hogy akár 49-szer is képes egy nap alatt felhívni őt egy kis csevegésre. A 73 éves nő a beadvány szerint 30 hónapon keresztül szinte élni sem hagyta a fiát az összesen több ezerre rúgó hívás révén, a klagenfurti bíróság pedig helyt adott a panasznak és 2009 áprilisában pénzbüntetésre ítélte a nőt. Ő később azzal védekezett: "csak beszélni akartam a fiammal".

"Gratulálunk, ön nyert..."

A 26 éves Cathy McGowannal madarat lehetett volna fogatni, amikor egy rádióműsorban a műsorvezető bejelentette, hogy a kvízkérdés helyes megválaszolásáért ő nyerte meg a Renault Cliót. Ám amikor a boldog nyertes elment átvenni a nyereményét, megdöbbenve szembesült a mindössze néhány centiméteres kis modellautóval. A rádiós azt mondta, az egész csak egy tréfa volt a hallgatók szórakoztatására, ám Cathy nem igazán látta a történet humoros oldalát és a valódi jármű árára perelte a műsorvezetőt.

A bíróság értelmezése szerint a rádió egy jogilag kötelező érvényű szerződést nyújtott át a hallgatóknak, amiből azonban utólag ki akart hátrálni, ezért a keresetnek helyt adott, és a kívánt összeg kifizetésére kötelezte a csatornát.

Lábszag

A holland Teunis Tenbrook azért fordult bírósághoz, mert kizárták őt az egyetemről - a szokatlanul erős lábszaga miatt. A rotterdami egyetemen a professzorok és a hallgatók egyaránt elviselhetetlennek tartották a fiatalember lába felől áradó bűzt, amelynek végül 10 évig elhúzódó jogi csatározás lett a vége. A 2009-ben jogerőssé váló ítélet azonban a diáknak adott igazat, kimondva, hogy a büdös láb nem indok arra, hogy megakadályozzák a filozófia szakos hallgató tanulmányait. "Véleményünk szerint a tanároknak és a diákoknak be kell fogniuk az orrukat és elviselni ezt" - állt az ítéletben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.