Nem hivatalosan Guinness-rekord

Elkészült a világ legnagyobb műanyag palackokból épített kamionja Nagycserkeszen

A világ leghosszabb és legnagyobb, mintegy 39 ezer műanyag flakonokból álló kamionját készítették el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagycserkeszen vasárnap; a rekordkísérletben részt vevő száz helyi fiatal egy teljes napon keresztül építette a gigantikus palackjárművet.

2011.07.24 18:46MTI

A nem hivatalosan Guinness-rekordnak számító kamion 64,5 méter hosszú lett, legmagasabb pontja pedig eléri a három métert - mondta Bruszel Dóra, a Nagycserkeszi Ifjúsági Egyesület alapító tagja, főszervező vasárnap az MTI-nek. A szombaton délután kezdődött kísérletben mintegy száz önkéntes vett részt: a résztvevők kisebb csoportokban ragasztották és kötögették össze a kamion alapanyagát, a PET-palacokat, amelyeket a helyi háztartásokból gyűjtögettek össze.

Szombat éjjel négy órán keresztül esett az eső, ezért az éjszakai műszakban kevesebb önkéntes dolgozott, de időben be tudtuk fejezni - tette hozzá Bruszel Dóra.

Az eddigi csúcstartó egy budapesti általános iskola volt: ők egy vonatot építettek fel mintegy 29 ezer műanyag flakonból, ezt a teljesítményt azonban nem jegyeztették be a rekordok könyvébe. A nagycserkeszi fiatalok ezzel a különleges kamionnal a község lakosainak fő jövedelmi forrására, a dinnyére és annak kereskedelmére, illetve a környezettudatosság fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

Az egyesület tagjai bíznak abban, hogy rövid időn belül hivatalos lesz az egyébként kétszeres rekord, hiszen nemcsak a jármű hosszával, hanem a felhasznált palackmennyiséggel is immár a nagycserkesziek a legjobbak a világon - fűzte hozzá a főszervező.

A kétezer lelkes Nagycserkesz új látványosságát, a község sportpályáján felállított palackkamiont az érdeklődők még egy-két hétig megtekinthetik, az alkotást ezután szétbontják és a közeli hulladékudvarba szállítják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.