Nem hivatalosan Guinness-rekord
Elkészült a világ legnagyobb műanyag palackokból épített kamionja Nagycserkeszen
A világ leghosszabb és legnagyobb, mintegy 39 ezer műanyag flakonokból álló kamionját készítették el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagycserkeszen vasárnap; a rekordkísérletben részt vevő száz helyi fiatal egy teljes napon keresztül építette a gigantikus palackjárművet.
2011.07.24 18:46MTIA nem hivatalosan Guinness-rekordnak számító kamion 64,5 méter hosszú lett, legmagasabb pontja pedig eléri a három métert - mondta Bruszel Dóra, a Nagycserkeszi Ifjúsági Egyesület alapító tagja, főszervező vasárnap az MTI-nek. A szombaton délután kezdődött kísérletben mintegy száz önkéntes vett részt: a résztvevők kisebb csoportokban ragasztották és kötögették össze a kamion alapanyagát, a PET-palacokat, amelyeket a helyi háztartásokból gyűjtögettek össze.
Szombat éjjel négy órán keresztül esett az eső, ezért az éjszakai műszakban kevesebb önkéntes dolgozott, de időben be tudtuk fejezni - tette hozzá Bruszel Dóra.
Az eddigi csúcstartó egy budapesti általános iskola volt: ők egy vonatot építettek fel mintegy 29 ezer műanyag flakonból, ezt a teljesítményt azonban nem jegyeztették be a rekordok könyvébe. A nagycserkeszi fiatalok ezzel a különleges kamionnal a község lakosainak fő jövedelmi forrására, a dinnyére és annak kereskedelmére, illetve a környezettudatosság fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.
Az egyesület tagjai bíznak abban, hogy rövid időn belül hivatalos lesz az egyébként kétszeres rekord, hiszen nemcsak a jármű hosszával, hanem a felhasznált palackmennyiséggel is immár a nagycserkesziek a legjobbak a világon - fűzte hozzá a főszervező.
A kétezer lelkes Nagycserkesz új látványosságát, a község sportpályáján felállított palackkamiont az érdeklődők még egy-két hétig megtekinthetik, az alkotást ezután szétbontják és a közeli hulladékudvarba szállítják.
Kapcsolódó írások:
- Elindult a kosaras rekordkísérlet Siófokon
- 26 fesztivált mókázna végig a buli-bolond brit
- Kár lenne kihagyni- Maratoni locsolkodás lesz Siófokon!
- Guiness-rekord született egy élő biciklivel Sződligeten!
- Megdöbbentő képek: Donna a világ legkövérebb nője akar lenni!
- 16 csótányt tömött a szájába egy amerikai férfi