Elutasította a görögök kilépését az euróövezetből

Hahn megvédte a Magyarország elleni eljárást

Görögországnak az euróövezetből való kilépése ellen foglalt állást, és megvédte a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárásban hozott döntést a regionális EU-biztos egy osztrák lapnak nyilatkozva.

2012.03.18 11:45MTI

Johannes Hahn a Die Pressének adott interjúban nem értett egyet azzal a felvetéssel, hogy "minden érintettnek" könnyebb lenne, ha Görögország elhagyná a valutauniót. Az EU-nak most először vannak olyan eszközök a kezében, amelyekkel a nemzeti kormányokat szerkezeti átalakításokra kényszerítheti - hangsúlyozta az osztrák politikus. Hozzátette: a jelenlegi helyzet az euró bevezetése előttivel összehasonlítva végül jobb lesz az európai exportőrök számára is.

Az euró bevezetésekor Athén nem hozott meg bizonyos intézkedéseket, amelyek szükségesek lettek volna, például a költségvetési ellenőrzés területén - fejtette ki. Korábban Görögország a drachma leértékelésével segíthetett magán. Ennek a hatása ugyanúgy rossz volt az európai exportőrökre is, és "alapjában véve hasonló lépés volt, mint a mostani adósság-elengedés, csak a felzúdulás nem volt olyan nagy" - vélekedett Hahn.

Hahn a riporter kérdésére, hogy nem mér-e kettős mércével az EU, amikor Magyarország esetében szankciókról döntött, a spanyol deficit esetében pedig nem, rámutatott: Magyarország 2004 óta áll túlzottdeficit-eljárás alatt. Tavaly ősszel - folytatta - az Európai Bizottság felszólította Belgiumot, Lengyelországot, Máltát, Ciprust és Magyarországot, hogy tegyenek lépéseket a hiány csökkentéséért. "Magyarország kivételével valamennyien hoztak olyan intézkedéseket, amelyeket a bizottság szakértői kielégítőnek találtak" - mondta Hahn. "Ha komolyan akarjuk venni magunkat, akkor elég bátornak és következetesnek kell lennünk ahhoz, hogy szankciókhoz nyúljunk" - jelentette ki.

Az uniós országok pénzügyminiszterei kedden a Magyarországot megillető kohéziós, vagyis felzárkóztatási források részleges felfüggesztéséről határoztak a következő évre. Egyben úgy döntöttek, hogy ha Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, akkor az intézkedést már júniusban hatályon kívül helyezik. Előző nap Spanyolországnak a korábban tervezettnél magasabb, 4,4, százalék helyett 5,3 százalékos hiányt engedélyeztek a miniszterek 2012-re. Ez ugyanakkor fél százalékponttal kevesebb, mint az 5,8 százalék, amely a spanyol kormány legújabb terveiben szerepelt. Jövőre Madridnak továbbra is az eredeti célját, azaz az uniós küszöbértéknek megfelelő 3 százalékot kell teljesítenie.

Egyes tagállamok, köztük Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter, óva intettek attól, hogy az EU kettős mércét alkalmazzon. A bizottság szóvivője a hét elején a két esetet összehasonlítva azt hangsúlyozta, hogy Magyarország esetében korábbi időpontot írtak elő a deficitkiigazításra, mint Spanyolország vonatkozásában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.