Mindent vitt a tojáslabda döntője
Mozizás helyett a Super Bowlt nézték az amerikaiak a hét végén
A vasárnapi Super Bowl-döntő meglátszik az észak-amerikai mozik jegybevételén: mintegy húsz százalékkal kevesebben mentek filmszínházba, mint a megelőző hét végén.
2011.02.07 15:28MTIA vasárnapi Super Bowl-döntő meglátszik az észak-amerikai mozik jegybevételén: mintegy húsz százalékkal kevesebben mentek filmszínházba, mint a megelőző hét végén.
A leglátogatottabb 12 filmre összesen 75 millió dollárért (14,7 milliárd forintért) váltottak jegyet az amerikai és kanadai nézők; ez 24 százalékkal kisebb bevétel az előző év hasonló időszakához mérve.
A legtöbben a The Roommate (A szobatárs) című thrillerre voltak kíváncsiak, amelyben Leighton Meester avatkozik bele egyre mélyebben kollégiumi szobatársnője életébe. A film 15,6 millió dollárral (3 milliárd forinttal) vette át a kasszasikerlista vezetését.
A második helyet a Sanctum című mélytengeri búvárkaland foglalta el 9,2 millió dolláros (1,8 milliárd forintos) jegyeladással, harmadiknak pedig Natalie Portman Csak szexre kellesz című romantikus vígjátéka futott be 8,4 millióval (1,65 milliárd forinttal).
A 12 Oscarra jelölt A király beszéde 8,3 millió dollárral (1,63 milliárd forinttal) növelte bevételeit, ezzel a negyedik helyre került a bevételi listán, míg a Zöld darázs című akciófilm 6,1 millió dollárral (1,2 milliárd forinttal) jutott be az első öt közé.
A tízes toplistán továbbra is szerepel A félszemű című western (nyolcadikként) és a Fekete hattyú (tízedikként), amelyek szintén jó eséllyel versengenek az Amerikai Filmakadémia díjaiért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06