Fontos volt az a három pont...

Vízilabda - Nehezen, de győzött az Eger a Szolnok ellen

Az elsőbbségét megőrizni kívánó Eger nehezen nyert, de végül begyűjtötte a roppant fontos három pontot: Szolnok-Eger 5-9.

2010.03.28 20:30vizipolo.hu

Mindkét csapat számára fontos rangadót láthattak a szolnoki Tiszaligeti uszodában. A hazaiak semmiképp sem szerették volna, hogy a Vasassal ismét pontazonos helyzetbe kerüljön, a Szolnok pedig célul tűzte ki a Domino "befogását", ehhez pedig a bajnoki arany egyik legnagyobb esélyesét kellett volna legyőznie.

Gerendás Györgynek az sem lehetett mellékes, hogy idegenben szerzett három ponttal feledtesse a hétközi Euroliga-kudarcot, a vendégek számára azonban mégsem úgy kezdődött a meccs, ahogy azt szerették volna.

Császár góljával a Szolnok szerezte meg a vezetést büntetőből, az Eger hiába próbálkozott görcsösen, 10 percig nem talált hálóba. Erdélyi egyenlítése után viszont gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, és a második negyedet meg is nyerték Birosék.

A folytatásban Hegedűs és Varga révén 3 gólosra növelték előnyüket, és újabb megnyert játékrész után nem is forgott veszélyben már a három pont. Az utolsó negyedben Hegedűs szabaddobásból állította be a 9-5-ös végeredményt. Ezzel az Eger 46 ponttal első, a Szolnok továbbra is 6. a Domino mögött.

Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC - ZF-Eger 5-9 (1-0, 2-4, 2-4, 0-1)
Szolnok - Tiszaligeti uszoda

Gól: Császár György 2, Józsa Tibor, Hangay Zoltán, Petrovai Márton 1-1, illetve Hegedűs Gábor, Varga Zsolt 3-3, Erdélyi Balázs 2, Bárány Attila 1 Emberelőny/gól: 11/3, illetve 8/2 Büntető/gól: 1/1, illetve 0/0

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.