Siker

Vizes vb - Döntős a szinkronúszó csapat szabad kombinációban

A magyar csapat a 12. helyen bejutott a döntőbe szinkronúszók szabad kombinációs versenyszámában a kvangdzsui világbajnokságon.

2019.07.18 07:50MTI
MTI/Kovács Tamás

A csütörtöki, 15 csapatot felvonultató kvalifikációban az Apáthy Anna, Dávid Janka, Farkas Dóra, Gács Boglárka, Gerstenkorn Mira, Hungler Szabina, Kassai Kamilla, Péntek Lili Hajnal, Szabó Anna, Teravágimov Virág összeállítású együttes 77,4000 pontot kapott gyakorlatára.

"Nagyon boldogok vagyunk, hiszen először jutottunk döntőbe. Keményen dolgoztak a lányok, ráadásul nem volt könnyű dolguk, mivel tegnap voltak gondjaink és edzeni is csak egyszer tudtunk. Sokat videóztunk, elemeztünk, jól sikerült a bemelegítés is. Persze követtünk el hibákat, de a döntőben, bízom benne, hogy kijavítjuk őket" - nyilatkozta Natalija Taraszova szövetségi kapitány.

A szabad kombinációt jellemezve a szakember elmondta, itt tíz embernek kell együtt dolgoznia, a forgások nagyon kemények, ugyanis nehéz tartani a szinkront. Az a legfontosabb, hogy együtt mozogjanak a lányok, a bírók ezt értékelik a legjobban.

"Már csak pihenünk, ugyanis nagyon fáradtak a lányok, fontos a regenerálódás. Köszönettel tartozunk a szövetségnek, amely rengeteget tett értünk idén. Sok versenyre utazhattunk, ezek sokat jelentett, mivel a bírák jobban megismertek minket. Élvezzük a szövetség támogatását, mindent megtesznek, hogy jobbá válhassunk. Ebben a sportban ez nem megy egyik napról a másikra" - mondta Taraszova.

A selejtezőben a papírformának megfelelően az oroszok kapták a legmagasabb pontszámot, akik 96,5667-tel jutottak a 12 együttest felvonultató döntőbe.

A finálét közép-európai idő szerint szombaton 12 órától rendezik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.