Labdarúgó NB I

Az Egri FC sorsa pénteken dől el

Pénteken derül ki, hogy a már kiesett Egri FC három fordulóval a vége előtt befejezi-e a labdarúgó OTP Bank Ligát.

2013.05.16 14:06MTI

Tóth Dénes klubmenedzser csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az új tulajdonosjelölt, akit nem kívánt megnevezni, pénteken 10 órakor a magyar szövetség (MLSZ) illetékeseivel tárgyal, továbbá kérésére 16 órára csapatgyűlést hívtak össze Egerben.
   
Az együttest működtető gazdasági társaságnak, melynek becsült tartozása 100 millió forint, két tulajdonosa van, de John Marshall angol üzletember és Kocsis Zoltán egyaránt jelképes, egy forintért megválna 75, illetve 25 százalékos tulajdonrészétől.
   
Sokáig kétséges volt, hogy a csőd közeli helyzetben lévő klub végigjátssza-e a bajnokságot, aztán egy hete sajtótájékoztatón jelentették be, az egri önkormányzat és az MLSZ közösen segít a csapatnak abban, hogy a hátralevő fordulókban pályára léphessen. A múlt héten, Pápán elszenvedett 6-1-es vereséggel biztossá vált a gárda kiesése, s azóta egyetlen edzésre sem került sor, így kétségessé vált a hátralévő három meccs lejátszása.
   
A magyar szövetség (MLSZ) a villanyvilágítás hiánya miatt nem adta meg a licencet a hazai meccsekre, ezért az Eger a bajnokságban nem szerepelhetett saját otthonában, így Debrecenben, Miskolcon, Budapesten a Vasas stadionjában, illetve Vácon fogadta aktuális ellenfeleit.
   
Az Eger soron következő, 28. fordulós meccsén szombat 16 órás kezdési időponttal az Újpestet fogadná Vácon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.