U21-es Eb-selejtezője miatt

Súlyosabb büntetést akar az UEFA a szerbeknek

Súlyosabb büntetésért fellebbez az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) saját fegyelmi bizottságával szemben a szerbek októberi, botrányos körülmények között véget ért, angolok elleni U21-es Eb-selejtezője miatt.

2012.12.26 17:14MTI

Az UEFA fegyelmi bizottsága két hete úgy döntött, hogy két szerb edzőt minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltilt két évre. Andreja Milunovic erőnléti tréner esetében a büntetés második évét, míg Predrag Katic segédedzőnél az utolsó hat hónapját három esztendőre felfüggesztette a testület.

A játékosok sem úszták meg az eltiltást: Goran Causic négy, Ognjen Mudrinski és Filip Malbasic három-három, Nikola Ninkovic pedig két meccsen nem léphet majd pályára. Emellett a szerb szövetségnek 80 000 eurós pénzbírságot is fizetnie kell, továbbá egy U21-es hazai válogatott találkozót zárt kapuk mögött kell megrendeznie az eredeti döntés szerint.

Az angoloknál két játékost büntettek meg: Steven Caulker két, Thomas Ince pedig egy találkozón nem szerepelhet majd.

A vendégek 1-0-s előnnyel várták az október 16-i, krusevaci Eb-selejtezőt, amelyen egy 94. percben szerzett üres kapus góllal - a hazaiak hálóőre előrement fejelni egy szögletnél - ismét 1-0-ra diadalmaskodtak, így kiharcolták az Eb-részvétel jogát.

A lefújást követően aztán elszabadultak az indulatok, a két csapat játékosai és vezetői összecsaptak egymással, Danny Rose-t, az angolok színes bőrű védőjét pedig kiállította a játékvezető, mert a szerb szurkolók irányába bombázta a labdát. Később Rose elmondta, hogy már a bemelegítés közben is majomhuhogást imitálva sértegették őt a szerb drukkerek, majd ez a mérkőzés során minden egyes labdaérintésénél megismétlődött. Hozzátette: kétszer kővel is megdobták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.