A 8-as számú Barca-mez

Egy VB-gól tette halhatatlanná

Ő az, aki mindent megnyert csapatával és a válogatottal, ami megnyerhető.

2011.07.08 10:45Konrád - ma.hu

Az FC Barcelona napjaink egyik legmeghatározóbb futballcsapata. Július elsejétől induló sorozatunkban minden nap, az adott mezszámot viselő játékosról közlünk egy rövid bemutatást.

2010. július 11-én, a Dél-afrikai Világbajnokság döntőjének 116. percében Andrés Iniesta világbajnokká lőtte Spanyolországot, ezzel több évtizednyi csalódást és frusztrációt oldva fel az Ibériai félszigeten. A Fuentealbillában született fiatalember pedig az egész világ szemei előtt foglalta el megérdemelt helyét a futball halhatatlanjai közt.

Andrés Iniesta Lujan

Iniesta 1996-ban, 12 évesen lépte át a La Masia kapuit, hogy 14 évvel később elmondhassa magáról mindent megnyert csapatával és a válogatottal, ami megnyerhető. Xavi a Barca agya, úgy keveri a lapokat, mint a legjobb Las Vegas-i osztó, Messi az ököl, aki bármikor képes halálos pontossággal lesújtani rettegésben tartva a védőket, és Iniesta kergeti őrületbe az ellenfelet azzal, hogy szabályos eszközökkel lehetetlen tőle elvenni a labdát. Képes átkígyózni akár 4-5 védő között, csukott szemmel találja meg a csapattársakat a pályán, és ha már nagyon muszáj, akkor akár gólt is képes lőni.

Andrés még van Gaal idején mutatkozott be az első csapatban, később Rijkaard edzősködése idején, mint Ronaldinho és Deco cseréje szerepelt a legtöbbször. Mostanra viszont kihagyhatatlan kezdő nemcsak a Barcában de a válogatottban is. Sokan azt várták, hogy a világbajnoki döntőben lőtt gólja és az, hogy őt választották a meccs emberének favorittá teszi a 2010-es Aranylabda szavazáson, ám a díjat végül Messi söpörte be. Tehetségét és fiatal korát figyelembe véve, azonban neki még bőven van ideje Aranylabdát nyerni, mint ahogy ő az a játékos, aki képes lehet Xavi dicsőségét is elhomályosítani.

Iniesta a legtöbb csapattársához hasonlóan szerény, csöndes ember. Nem jellemzik sztárallűrök és nem visszhangos a sajtó botrányaitól. 2011 a futball mellett a magánéletében is sikeres év volt, áprilisban lánya született.

Eredményei

FC Barcelona
Spanyol bajnok: 2004/05, 2005/06, 2008/09, 2009/10, 2010/11
Spanyol Kupa győztes: 2008/09
Spanyol Szuperkupa győztes: 2005/06, 2006/07, 2009/10, 2010/11
Bajnokok Ligája győztes: 2005/06, 2008/09, 2010/11,
Európai Szuperkupa győztes: 2009/10
Világkupa győztes: 2009/10

Spanyol Válogatott
Európa bajnok: 2008
Világbajnok: 2010

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.