Az 5-ös számú mez

A Barca szíve, ereje és akarata

Ő az, aki legtöbb csapattársával ellentétben nem labdaművészetéről ismert, mégis megküzd bárki ellen, és simán odacsúszik akár méterekről is, ha kell.

2011.07.05 10:23Konrád - ma.hu

Az FC Barcelona napjaink egyik legmeghatározóbb futballcsapata. Július elsejétől induló sorozatunkban minden nap, az adott mezszámot viselő játékosról közlünk egy rövid bemutatást.

Puyol az FC Barcelona ikonja, csapatkapitánya, szíve, ereje és akarata. 17 évesen került a La Masiába, és gyorsan felkerült a nagycsapathoz. Itt először jobboldali védőt játszott, majd - köszönhetően a hihetetlen munkabírásának és odaadásának - a védelem oszlopa lett. Cocu és Luis Enrique távozása után felajánlották neki a csapatkapitányi karszalagot, de ő visszautasította, mondván Ronaldinho a legjobb játékos. De Ronnie kijelentette, hogy Puyol viszont a csapat szíve, ezért végül mégis “Charlie” lett az első számú kapitány.

Carles Puyol Saforcada

Puyol legtöbb csapattársával ellentétben nem labdaművészetéről ismert, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lenne képes pengés megoldásokra. De leginkább arról híres, hogy az utolsó utáni pillanatban is oroszlánként küzd, soha nem adja fel és mindig képes lelket önteni a csapatba, ha kell ordítva. A másik legfőbb ismérve, hogy elveszett labda nem létezik számára, megküzd bárki ellen, és simán odacsúszik akár méterekről is, ha kell. Mindezt képes hihetetlenül szabályosan végrehajtani, igen ritkán kap figyelmeztetést vagy piros lapot. 2010. november 13-án játszotta 500. hivatalos meccsét gránátvörös-kék mezben.

Természetesen képességei a válogatott vezetésének is feltűntek; 2000 óta gyakorlatilag kihagyhatatlan a keretből. 33 évesen még mindig a legmagasabb szinten játszik, a korával járó lassulást hihetetlen rutinjával pótolja. A tavalyi világbajnokság után szóba került visszavonulása, de meggyőzték, hogy legalább a jövő évi EB végéig maradjon.

A bongyorhajú CSK egyike azon kevés játékosoknak, akik mind klub, mind válogatott szinten mindent megnyertek. Kétszer emelhette magasba a bajnokok Ligája trófeát, idén viszont a májdaganattal operált Abidalnak adta át a karszalagot, hogy a francia balbekk részesüljön ebben a kiváltságban.

Eredményei:

FC Barcelona
Spanyol bajnok: 2004/05, 2005/06, 2008/09, 2009/10, 2010/11
Spanyol Kupa győztes: 2008/09
Spanyol Szuperkupa győztes: 2005/06, 2006/07, 2009/10, 2010/11
Bajnokok Ligája győztes: 2005/06, 2008/09, 2010/11,
Európai Szuperkupa győztes: 2009/10
Világkupa győztes: 2009/10

Spanyol Válogatott:
Olimpiai ezüstérmes: 2000
Európa bajnok: 2008
Világbajnok: 2010

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.