Őrület: húsruha után húsparóka?

Bruce Willisnek is elment az esze?

Lady Gagáról mindig is tudtuk, hogy kedveli a feltűnést, de az meglepetésként érte a rajongókat, hogy most Bruce Willis csatlakozott hozzá a húskampányban.

2010.10.06 16:29ma.hu

Lady Gaga sosem törődött túlzottan a konvenciókkal, sőt, mintha kifejezetten élvezné a polgárpukkasztást. Nem véletlen, hogy nemrégiben az MTV VMA díjátadó gálán egy tetőtől talpig húsból készült „ruhában” jelent meg, állítása szerint azért, mert ezt viccesnek találja, igaz, az esetet követően vegetáriánusok milliói hördültek fel.

Ők ugyanis meg voltak győződve róla, hogy Lady Gaga rajtuk gúnyolódik a különös viselettel. Később aztán az énekesnő elnézést kért tőlük egy showműsorban, és azt is megígérte, hogy a vegánok kiengeszteléseképp feltétlenül viselni fogja azt a bikinit, amit Ellen DeGeneres műsorvezető adott neki, és amely csupa zöldségből lett összeállítva.

Néhány hétig az ügy ezzel el is csitult, ámde a minap Bruce Willis döbbentette meg a tévénézőket, amikor a híres David Letterman-showba piros fejdísszel vonult be.

A showman először rá is kérdezett: „Befestetted a hajad?”, a színész azonban rávágta, hogy szó sincs róla, ez teljesen természetes anyagból készült „paróka”, „100% darált marhabélszín, minőségi, élő hús”, majd hozzátette, hogy egy „őrült nő”, Lady Gaga ihlette őt a furcsa viseletre.

Az elkészítés módját is részletezte Bruce Willis: „felhabosít, öblít, mégegyszer, és lágyít”. Aztán udvariasan megkérdezte Lettermant, szeretne-e enni, megsózta és megborsozta a fejét, a műsorvezető pedig sűrű „csak óvatosan!” figyelmeztetések közepette egy villával emelt ki egy darabot Bruce Willis „hajából”.

Színhús ide, bélszín oda, azért nyersen még Letterman gyomra se vette be a falatokat, így elnézést kért, a színfalak mögött kiköpte a fura ételt és csak ezt követően folytatódott a felvétel.

Mit is szoktak erre mondani? „Egy bolond százat csinál…” - de azért reméljük, nem őrül meg mindenki Hollywoodban!

Bruce Willis katasztrófát akar


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.