Vizsgálódik a színművészeti egyetem

Elévült, mégis elvehetik Hujber Feri diplomáját?

"Hujber Ferenc vette az érettségijét, hamisította a diplomáját" - harsogják két napja az újságok és videós hírek. A színész interjúja alapján most a Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgálatot indított.

2013.07.09 15:18ma.hu / MTI

Vizsgálatot indított a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Hujber Ferenc diplomájának ügyében, a színész ugyanis néhány napja egy Szily Nórának adott interjúban állítólag azt mondta, hogy hamis az érettségi bizonyítványa és a szakdolgozata plágium. Az egyetem kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az intézmény a szükséges lépéseket megteszi, a plágium gyanúját kivizsgálja, és a vizsgálatok eredményéről a fenntartót értesíteni fogja.

"Az egyetem az ügyet a vizsgálat lezárásáig a továbbiakban nem kívánja kommentálni" - olvasható a közleményben.

Hujber Ferenc a napokban megjelent interjúban állítólag arról is beszélt, hogy nincs érettségije. "Vennem kellett egy bizonyítványt, hogy felvételizhessek a színművészeti főiskolára. Ilyen tekintetben a diplomám érvénytelen" - olvasható a beszélgetésben, melyben az életmód magazin szerint arról is beszélt a színész, hogy a szakdolgozata is plágium, azt ugyanis egy 20 évvel korábbi diplomamunkáról másolta.

"Régóta be akartam vallani, mert fontosnak tartom ezt is. Erről beszéltem az elején. Nem akarom, hogy egyszer, amikor majd pozícióban leszek, és rálépek valakinek a lábára, megjelenjen a hír, hogy Hujber Ferencnek hamis az érettségi bizonyítványa és a szakdolgozata plágium. Azt szeretném, hogy tőlem tudják meg. Most. A diplomamunkámnak az volt a címe, hogy "Szerepálmom, Lady Macbeth". Egy 20 évvel ezelőtti dolgozatról másoltam" - indokolta a beismerő vallomást Hujber Ferenc.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.