Megszabadult őszülő szakállától a popsztár
Robbie Williams kiakadt: 60 évesnek nézték a szakálla miatt
Robbie Williams szakálla tele van őszülő szálakkal, így nem csoda, ha jóval öregebbnek nézték a koránál. Az áruló szőrzetet persze haladéktalanul kivégezte.
2011.08.26 15:29ma.huMegszabadult őszülő kecskeszakállától Robbie Williams, miután tévedésből a koránál egy jó 20-assal idősebbnek nézte valaki. Az énekes nemrég tért vissza Los Angeles-i otthonába, hogy új szólóalbumán kezdjen dolgozni, most, hogy a Take Thattel közösen szervezett turnéról visszatért. Pihenésképp pedig elment egy vacsorára, ahol nem mindenki ismerte őt, vagy legalábbis nem eléggé, és ott érte a megrázkódtatás.
"Több vendég is részt vett a vacsorán. Egyikük, aki nem tudott rólam semmit, 57 éves volt. Beszélgettünk a síelésről, és egyszercsak azt mondta: Neked és nekem nagyon óvatosnak kell már lenni a mi korunkban. Aztán mégegyszer említette: a mi korunkban" - írta a sztár a blogjában.
"Ez a nyomorult szakáll, ugye? Már le is vágtam" - tette hozzá a bejegyzésben, kiegészítve egy fotóval, amin jól látható, hogy valóban tele van ősz szálakkal a szakálla. Ráadásul korábban is felfedezte már, hogy miközben a haja még mindig egyenletes barna, a szakálla már "szürke". "Már új szürke cuccom van... Ezek még nem voltak, amikor legutóbb növesztettem!" - írta egy korábbi blogbejegyzésében.
Robbie-nak legutóbb 2007-ben volt szakálla, akkortájt, amikor elkezdett randizni Ayda Fielddel, aki ma már a felesége. A mostani sokk után viszont valószínűleg nem szőrösödik ki újabb négy év múltán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06