A varázsdada figurája előkerül!

Mary Poppins újra köztünk lesz!

A varázsdada figurája már több mint hetvenéves, a róla készült film pedig éppen negyvenöt éve, 1964-ben került a mozikba. A jeles évforduló alkalmából most egy különleges DVD-kiadást szerezhetünk be: itt a kétlemezes felújított változat, melyhez számos extra tartozik.

2009.05.14 18:35ma.hu

P. L. Travers 1934-ben indította útjára regénysorozatát a varázslatos dadáról, aki mindig a keleti széllel, esernyőjébe kapaszkodva érkezik, hogy örömet lopjon a gyerekek életébe. 

Az eredetileg kissé szigorúbb Mary Poppins a Disney filmfeldolgozásában nyerte el végső, akihez a kimeríthetetlen varázstáska mellett olyan csodálatos tettek is köthetők, mint egy lóverseny megnyerése egy körhinta falovával. 

Walt Disneynek állítólag saját kislánya hívta fel a figyelmét az akkor már nyolc kötetnyire rúgó regényfolyamra, melynek főként az első részét használta fel a későbbi filmhez.
 
A Mary Poppins a Disney stúdió addigi legköltségesebb alkotása lett, amely viszont bőven visszahozta az árát, hisz amellett, hogy közönségsiker lett, szakmai körökben is népszerűvé vált - utóbbira bizonyíték, hogy a filmet tizenhárom Oscar-díjra jelölték, amiből ötöt meg is kapott.

A jubileumi DVD-kiadás extrái között számos olyat találunk, amely valamilyen módon a filmben elhangzott zeneszámokhoz kapcsolódik, így akár Disney-dalválogatással vagy a Mary Poppins zenéjéről szóló kisfilmmel is múlathatjuk az időt, miután megnéztük a filmet.
 
A filmhez audiókommentár is tartozik, de nemcsak ebből tudhatunk meg kulisszatitkokat, érdekességeket. A régebbi anyagok mellett a Mary Poppins 2007-es Broadway-változatába is bepillanthatunk, a produkció művészeti rendezőjének, Bob Crowleynak pedig egy galériája is felkerült a lemezre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.