Revü, tánc, művészet...

Gazdag programok három hónapon át: Indul a Budapesti Nyári Fesztivál!

Sztárokat, új bemutatókat és változatos programot és rengeteg újdonságot kínál idén is a Budapesti Nyári Fesztivál három hónapon át!

2008.05.09 14:25ma.hu

A Pál utcai fiúk 2008. június 27. 28, 20.00 óra Városmajori Szabadtéri Színpad

Debreceni Csokonai Színház előadása

A századelőn játszódó darab az iskolásfiúk romantikus világát jeleníti meg. A Pál utcai fiúk főszereplői józsefvárosi gyerekek, akiknek két bérház közötti grund jelenti a szabadságot és a hadszínteret. E kereten belül mutatja be az iskola és játék, barátság és harc, összetartás és árulás megnyilvánulásait a kamaszvilág tükrében, a gyerekek szemszögéből nézve és megértve.

A történet két rivális banda között játszódik, akik a grundon - és a grundért - folyó harcot élet-halál kérdésének tekintik, ám ez a romantikus játékhadszíntér az író fantáziája által jelképpé válik, ahol a fennmaradásért kell háborúzni. Mert ennek a világnak is megvannak a saját törvényei, szokásai, egyesületei és erődítményei. Tehát vezérei és közkatonái is.

Boka és Ács Feri a két tábor vezére, Geréb, az áruló, s az önfeláldozó Nemecsek Ernő egytől-egyig kiforratlan, alakuló egyéniségek, s Nemecsek híres önfeláldozása sem a szokványos hősi tett, sokkal inkább a grundért folyó háború során önkéntelenül is bátor hőssé váló hétköznapi kamasz természetes cselekedete.

Szereposztás:
Nemecsek anyja / Geréb anyja Domareczkaja Júlia
Janó/ Nemecsek apja Garay Nagy Tamás
Rácz tanár úr / Orvos Dánielfy Zsolt
Törökméz-árus /Csetneky úr Kiss Gergely Máté
Hegedűs Jéger Zsombor
Boka Nagy Norbert
Nemecsek Gál Kristóf
Csónakos Szabó Dániel
Geréb Szőke Norbert
Weisz Majer Tamás
Csele Berettyán Sándor
Kolnay Kirják Krisztián
Barabás Márton Márk
Richter Varga Ádám
Áts Feri Fehér László
Nagy Pásztor Janka Barnabás
Kis Pásztor Szakály Gergő
Szebenics Mihálykövi Péter
Berei Kurely László
Szalay Kurely Balázs
Altmann Mercs Máté
Wendauer Terge János

Zene Faragó Béla

Rendező Vidovszky György m.v.

Oliver

2008. június 27.28, 20.30 óra Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Charles Dickens, a Viktoriánus-kor legnagyobb írója, és az angol nyelv minden idők legkiválóbb művelője. Írásainak népszerűségét mutatja, hogy napjainkig minden műve folyamatosan kapható.

Az 1830-as években egy angliai könyvkiadó megrendelt egy regényt, rajzos illusztrációkkal. A Twist Oliver tette halhatatlanná íróját. Lionel Bart zenei őstehetség volt. Dickens és Bart ismerték azt a világot, amiről meséltek. És tudtak a tizenkilencedik századi London nincstelen árváiról, alvilági pokláról, a kisemmizettek nyomoráról úgy írni, hogy abból egy örök érvényű, angyali szépségű és igaz mese lett.

Mese, ahol a jók győznek, a rosszak megbűnhődnek, a vicces és jólelkű zsiványon lehet nevetni, a rosszak gonoszságán fel lehet háborodni, egy árvaházi kisfiú szívfacsaró történetén meg lehet hatódni. Ha pedig a világhírű meséhez világhírű dalok társulnak, garantált a nagyszerű szórakozás az egész családnak!

Twist Oliver története még jó ideig „aktuális" marad.

Szereposztás:

Twist Oliver: Eszteró Péter/ Törőcsik Gábor
Fagin: Vikidál Gyula
Dörzsölt: Puskás Péter/ Dósa Mátyás
Bill Sikes: Barabás Botond
Nancy: Molnár Szilvia
Mr. Bumble egyházfi: Petridisz Hrisztosz
Mrs. Corney, a dologház igazgatónője: Lugosi
Claudia Sally, felügyelőnő: Császár Gyöngyi
Mr. Brownlow, gazdag úriember: Karczag Ferenc
Mrs. Bedwin, házvezetőnő: Sebestyén Éva
Mr. Sowerberry, koporsókészítő: Molnár László
Charley: Dósa Mátyás/ Timon Barnabás

Rendező: Radó Denise

A kiskakas gyémánt félkrajcárja


2008. június 29., 10.30 óra Városmajori Szabadtéri Színpad

prev[5/5]
  1. 1. oldal
  2. Budapesti Nyári Fesztivál júniusi programja:
  3. 3. oldal
  4. 4. oldal
  5. 5. oldal

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.