Konfliktus
Majdnem háború tört ki az Hollandia és Venezuela között
Hollandia tavaly, az MH17-es járat lelövése után majdnem katonai konfliktusba került Venezuelával. A venezuelai haditengerészet áthajózott Arubába, ahol korábban egy magasrangú venezuelai tisztet tartóztattak le. Hollandiának sikerült időben rendeznie az ügyet.
2015.07.11 18:24ma.huAz ügy lényegét a magas rangban lévő Hugo Carvajal letartóztatása jelentette, aki a katonai hírszerzés egykori vezetője volt. Carvajal tavaly július 24-ei letartóztatása az Egyesült Államok kérésére történt Arubában, 7 nappal az MH17-es járat lelövése után. A letartóztatást követően Venezuela hirtelen indulatossá vált és Hollandiát tette részben felelőssé a történtek miatt. A dél-amerikaiak szerint Carvajalnak diplomáciai mentessége volt, de Hollandia kezdetben elutasította a mentességi kérelmet - írták a holland lapok.
Venezuela kiterjedt diplomáciai és gazdasági szankciókkal fenyegetőzött, ami Arubában 8000 munkahelyet veszélyeztetett volna. De a sziget lakói és a hollandok is megdöbbentek, amikor a letartóztatás után pár nappal venezuelai hadihajók jelentek meg az arubai felségvizeken. Az arubai igazságügyi miniszter „komoly fenyegetésről” beszélt.
Amikor a holland miniszterelnök, Rutte értesült a konfliktusról, dühösen reagált. Timmermans holland külügyminiszter azt az utasítást kapta, hogy az ügyet a lehető leghamarabb rendezze, ezért tisztviselőinek utasításba adta Arubában , hogy Carvajalt mentességgel bíró diplomataként kezeljék és szabadon kell engedniük. Bár Aruba ezt egy jogi trükknek és a holland kormány pálfordulásának tekintette, de nem volt más választása, mint elengedni Carvajalt. Az Egyesült Államok viszont emiatt Ruttere és Timmermanra haragudott meg.
Kapcsolódó írások:
- A holland kormány törvényszéket akar az MH17-es ügyében
- A lelőtt maláj gép gyanúsítottainak pere Hollandiában lesz
- A lázadók az MH17-es vizsgálata ellen dolgoznak
- Rossz ötletnek tartják az MH17-törvényszéket
- Hibázott George Maat igazságügyi anatómus az MH17-ügyében
- Nem lesz több MH17-es járat és a számra sem lehet fogadni
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:30 AM: év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma
- 12:24 Andrej Belouszovot javasolta védelmi miniszternek Szergej Sojgu helyére az orosz elnök
- 11:54 Belga EU-elnökség: a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereséget Ukrajna kapja meg
- 11:24 Több egyetem diplomaünnepségét félbeszakították a tüntetők, akik New York-ban hidat zártak le
- 10:30 Charlie 77 sztorin keresztül meséli el életét
- 10:20 DK: a Göd közeli települések is veszélybe kerültek a Samsung gyár miatt
- 9:53 A műtárgyak történetére fókuszál az idei Műtárgyak éjszakája fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06