Álláspontok

A holland kormány törvényszéket akar az MH17-es ügyében

A holland kabinet ENSZ-törvényszék felállítását akarja az MH17-es járat katasztrófájáért felelős tettesek kivizsgálása érdekében.

2015.07.05 05:30MTI
anp

Mindezt Mark Rutte holland miniszterelnök mondta a kabinet ülését követő szokásos pénteki sajtótájékoztatóján. A kormány a törvényszék felállítását preferálja: „Meg kell néznünk, hogy van-e támogatottsága” - mondta a miniszterelnök. Egy törvényszékkel van a „legnagyobb esély arra, hogy felelősségre vonhassuk az esetleges elkövetőket”. A törvényszék felállításával kapcsolatos elképzelésről már tájékoztatták az ENSZ Biztonsági Tanácsát.

Rutte szerint „nem lehet teljes bizonyosság afelől”, hogy egy ilyen törvényszék támogatást kap az ENSZ BT-ben, de kitért válaszával a kérdés elől, hogy a törvényszék Hollandiában kap-e majd helyet. Arról sem szeretett volna találgatásokba bocsátkozni, hogy mennyi idő kell a törvényszék működésbe állításához. „Lehet, hogy gyorsan megy, de az is lehet, hogy eltart egy darabig.” Kitért a más törvényszékkel való összehasonlítás elől is.

Bert Koenders, holland külügyminiszter szerint
A kabinet pénteki ülése után Bert Koenders, holland külügyminiszter a nemzetközi ENSZ törvényszék felállítását „nagyon fontos lehetőség”-ként említette. A miniszter korábban is egyértelműen kifejtette álláspontját a törvényszékkel kapcsolatban.

Malajzia már csütörtökön sürgette az MH17-törvényszék felállítását az ENSZ Biztonsági Tanácsnál, mondta Gerard van Bohemen, az ENSZ BT elnöke és Új-Zéland ENSZ nagykövete.

Orosz álláspont
Úgy tűnik, Oroszország nem fogja támogatni az ötletet. Az orosz külügyminisztérium helyettes vezetője, Genadij Gatilov így nyilatkozott a törvényszékről: „Ellenezzük, mivel az elképzelést elhamarkodottnak és kontraproduktívnak tartjuk.” Oroszország a Biztonsági Tanács állandó tagja és vétójoggal bír.

A Malaysia Airlines Boeing 777-esét 298 emberrel a fedélzetén tavaly július 17-én valószínűleg egy BUK-rakétával lőtték Kelet-Ukrajna felett. Az áldozatok között 196 holland nemzetiségű volt. Vannak arra utaló jelek, hogy a rakétarendszer Oroszországból érkezett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.