Bekapcs!

A közmédia tevékenységének részleges felújítását javasolja a kormányfő

A kormány rendelete nyomán a görög közmédia szerda hajnaltól szüntette be működését, ami hatalmas tiltakozási hullámot váltott ki Görögországban. Bírálta a döntést több európai szervezet, illetve politikus is.

2013.06.14 22:29MTI
Fotó: MTI

A hét elején bezárt görög közszolgálati rádió és televízió (ERT) munkájának részleges felújítását javasolta péntek este Antonisz Szamarasz kormányfő. A kormány rendelete nyomán a görög közmédia szerda hajnaltól szüntette be működését, ami hatalmas tiltakozási hullámot váltott ki Görögországban. Bírálta a döntést több európai szervezet, illetve politikus is.

A konzervatív miniszterelnök esti nyilatkozatában bejelentette, hogy a politikai pártok széleskörű támogatásával ideiglenes bizottságot nevezhetnek ki annak előkészítésére, hogy a közszolgálati rádió és televízió kis számú alkalmazottal haladéktalanul megkezdhesse a hírműsorok továbbítását. A miniszterelnök vezette konzervatív Új Demokrácia pártjának nagyobbik koalíciós partnere, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) azonnal jelezte, hogy nem tartja kielégítőnek Szamarasz javaslatát.

A PASZOK, illetve a másik koalíciós párt, a mérsékelt baloldali Demokratikus Baloldal pártja kezdettől fogva ellenezte a bezárást, és az ERT újraindítására szólította fel a kormányfőt. A görög közszolgálati televízió (ERT) munkatársai pénteken továbbra is a székházban voltak, és folytatták az adást annak köszönhetően, hogy más csatornák továbbítják műsorukat. Joanisz Szturnarasz pénzügyminiszter korábban "bátornak" nevezte a tévé bezárásáról hozott döntést, és azt mondta, hogy ezzel egy új intézmény létrehozása felé tettek egy lépést. Kijelentette: "nincs modernizáció konfliktusok nélkül". Felszólította az athéni ügyészséget, hogy indítson vizsgálatot a televíziónál gyanított korrupciós ügyekben.

Azt állította, hogy az intézményben régóta kialakult egy munkatársi kaszt, amely csillagászati fizetést kap a mindenkori kormányoktól a pártok protezsálását élvezve. Meglepődését és sajnálatát fejezte ki a görög közmédia bezárása miatt pénteken Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) német szociáldemokrata elnöke abban a levélben, amelyet Antonisz Szamarasz görög miniszterelnöknek küldött, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy Athén felülvizsgálja a döntést.

A politikust az döbbentette meg, hogy a görög kormány előzetes értesítés és demokratikus vita nélkül döntött az ERT leállításáról. Az EP-elnök szerint súlyos kérdések fogalmazódnak meg azzal kapcsolatban, hogy a közmédia egyik pillanatról a másikra történő leállítása összeegyeztethető-e az Európai Unió "alapvető jogi kereteivel". Schulz rámutatott: az unió alapjogi chartája azt is előírja, hogy a sajtó szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani, dolgozóikat vagy képviselőiket pedig egy ilyen horderejű, őket érintő kérdésben időben tájékoztatni kellett volna, és egyeztetni kellett volna velük.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.