Görög közmédia
A görög tévé munkatársai továbbra is a székházban vannak, országos a médiasztrájk
A görög közszolgálati televízió (ERT) munkatársai továbbra is a székházban vannak, és folytatják az adást annak köszönhetően, hogy más csatornák továbbítják a műsorukat.
2013.06.14 13:37MTIEzek a magán tévécsatornák úgy döntöttek, hogy nem vesznek tudomást Joanisz Szturnarasz pénzügyminiszter e-mailben küldött körleveléről, amelyben szankciókkal fenyegette meg őket, ha nem hagyják abba ezt a "törvénytelenséget". A program továbbítását segítik az Európai Műsorsugárzók Uniójának (EBU) műholdas állomásai is.
Szturnarasz fenyegetőzése nem csak a sajtóban és az ellenzéki pártok köreiben okozott felzúdulást, hanem a kormánykoalíción belül is, amelynek két kisebb pártja már eleve tiltakozott a közszolgálati televízió bezárása ellen. E két baloldali kormánypárt felszólította a pénzügyminisztert, hogy vonja vissza a büntetéssel való fenyegetését.
A pénzügyminiszter "bátornak" nevezte a tévé bezárásáról hozott döntést, és azt mondta, hogy ezzel egy új intézmény létrehozása felé tettek egy lépést. Kijelentette: "nincs modernizáció konfliktusok nélkül". Felszólította az athéni ügyészséget, hogy indítson vizsgálatot a televíziónál gyanított korrupciós ügyekben. Azt állította, hogy az intézményben régóta kialakult egy munkatársi kaszt, amely csillagászati fizetést kap a mindenkori kormányoktól a pártok protezsálását élvezve.
Görögországban pénteken is sztrájkolt a média, illetve csak az ERT munkatársai által készített műsort adja tovább a többi csatorna.
Kapcsolódó írások:
- Újra sugároz a görög köztévé - az EBU segít, műholdas adás
- Több mint 12 ezren tüntettek Athénban a tévébezárás ellen tiltakozva
- Országos sztrájk a görögöknél a közmédia váratlan bezárása miatt
- Nem az EB kérte a görög közmédia bezárását
- Általános sztrájkba kezdtek a görög újságírók
- Elhallgat a görög közszolgálati rádió, elsötétülnek a televízió adásai
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06