Bankok, szállodák azért nyitva tartanak

Országos sztrájk a görögöknél a közmédia váratlan bezárása miatt

Az egész országra kiterjedő sztrájk kezdődött ma Görögországban az állami televízió és rádió (ERT) minapi váratlan bezárása ellen.

2013.06.13 09:35MTI
Fotó: MTI

A minisztériumok a mai nap folyamán zárva tartanak, Athénban pedig a buszsofőrök és a villamosvezetők is sztrájkolnak. A légiirányítók várhatóan délután kettő és négy óra között szüneteltetik a munkát. 

A szakszervezetek általános sztrájkra szólították fel az embereket, ennek dacára a bankok, az üzletek és a szállodák nyitva maradnak, valamint a metrók is tovább közlekednek.

Az újságírók már második napja nem dolgoznak, pénteken ismét nem jelennek meg a napilapok. A sajtó munkatársai addig sztrájkolnak, amíg a görög kormány vissza nem vonja a 75 éve működő ERT bezárására vonatkozó döntését. Az állami televízió alkalmazottai a rendelkezés ellenére az ERT egyik stúdiójából interneten a kialakult helyzetről szóló elemzéseket és kommentárokat közölnek. 

A nap folyamán tüntetést is tartanak a közszolgálati rádió és televízió székháza előtt. Antonisz Szamarasz konzervatív görög miniszterelnök koalíciós partnereinek egyetértése nélkül határozott az állami rádió és televízió sorsáról. A rendeletet csak a jobboldali Új Demokrácia párthoz tartozó miniszterek írták alá. 

A döntést ugyanakkor a parlamentnek is jóvá kell hagynia, de nehéz lesz hozzá elnyerni a két baloldali koalíciós partner támogatását, ezért ismét súlyos kormányválság fenyeget Görögországban. 

Szamarasz kormányának rendelete Európa-szerte heves tiltakozást váltott ki, ugyanakkor a görög miniszterelnök szerint a döntésre a "közérdek védelmében" szükség volt, mivel az ERT "a pazarlás és az átláthatatlanság központja". 

Az ERT szakszervezetének legfrissebb adatai szerint 2656 alkalmazott veszíti el állását. Az állami rádió és televízió átalakítása után augusztus végén új szolgáltató kezdi meg a működését mindössze 1200 munkatárssal. 

A hat éve tartó görög recesszió alatt a munkanélküliségi ráta 27 százalékra kúszott fel, és mintegy 850 ezer, nagyrészt a magánszektorban dolgozó ember veszítette el munkáját.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.