Magyar Nagydíj

Hamilton fölényben, erősödnek a Red Bullok

A délelőtti első szabadedzéshez hasonlóan a délutáni tréningen is a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája futotta meg a leggyorsabb kört a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.

2015.07.24 16:14MTI
hirdetés
MTI/Marjai János

A 30 éves versenyző a mezőnyben egyedüliként ért el 1 perc 24 másodperc alatti köridőt, de a második helyen ezúttal nem csapattársa, a német Nico Rosberg, hanem az orosz Danyiil Kvjat (Red Bull) végzett. A tavalyi győztes ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) harmadik, Rosberg pedig negyedik lett.

A két Ferrari az ötödik és a hetedik pozícióban zárta az edzést, előbbi helyet a finn Kimi Räikkönen, utóbbit a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel foglalta el.

Az idény eddigi részében gyengélkedő McLaren-Hondák egyre inkább magukra találnak, a spanyol Fernando Alonso ugyanis nyolcadikként zárta a tréninget, a brit Jenson Button 12. lett.

Force India a délutáni gyakorlás előtt közleményben jelezte, hogy nem vesz részt az edzésen, mivel mexikói pilótájuk, Sergio Pérez délelőtti balesetét a felfüggesztés hibája okozta. A csapat elővigyázatosságból a német Nico Hülkenberget sem küldte ki a Hungaroringre a második tréningre. Pérez autóját javítják, közben pedig igyekeznek magyarázatot találni a délelőtti műszaki hibára, hogy a szombat délelőtti gyakorláson már részt tudjanak venni.

A második edzésen is volt egy néhány perces piros zászlós megszakítás, Ricciardo autójában ugyanis kigyulladt a motor, ezért a műszaki mentés idejére nem hajthattak a pályára a többiek.

Eredmények, 2. szabadedzés:
1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:23.949 perc
2. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:24.300
3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:24.451
4. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:24.668
5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.134
6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:25.599
7. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:25.660
8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:25.752
9. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:25.881
10. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:25.920
11. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:25.935
12. Jenson Button (brit, McLaren) 1:25.994
13. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:26.090
14. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1:26.379
15. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:26.442
16. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1:26.831
17. Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia) 1:29.113
18. Will Stevens (brit, Manor Marussia) 1:29.115

Korábban:
1. szabadedzés:
1. Hamilton 1:25.141 perc
2. Rosberg 1:25.250
3. Räikkönen 1:25.812
4. Ricciardo 1:26.053
5. Kvjat 1:26.070
6. Vettel 1:26.395
7. Sainz Jr. 1:26.727
8. Pérez 1:26.776
9. Bottas 1:26.825
10. Verstappen 1:26.934
11. Alonso 1:27.272
12. Button 1:27.308
13. Hülkenberg 1:27.317
14. Massa 1:27.381
15. Nasr 1:27.409
16. Ericsson 1:27.732
17. Maldonado 1:28.568
18. Stevens 1:29.693
19. Fabio Leimer (svájci, Manor Marussia) 1:30.631
20. Jolyon Palmer (brit, Lotus) idő nélkül

A további program:
szombat:
3. szabadedzés 11.00
időmérő edzés 14.00
vasárnap:
futam 14.00

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.